Létrehozva: 2017.01.13.

Titokban műtötték meg Gesztesi Károlyt

A színészre most egy hónap lábadozás vár, miután a legnagyobb titokban megoperálták.

Gesztesi Károlynak  a térdízületével volt gondja, és nem halogathatta tovább a beavatkozást. A színészt otthonában értük utol, hiszen a következő néhány hétben nem igazán tudja elhagyni a budakalászi házat.

Évek óta halogatta a térdműtétet, de az utóbbi hónapokban egyre erősebbek lettek a fájdalmai, így nem várhatott tovább. S hogy mi miatt szorult a beavatkozásra? Valószínűleg a rendszeres sport lehet a ludas, hiszen komoly igénybevételnek tette ki ízületeit. Orvosa rávette, hogy most feküdjön kés alá, ha szeretne helytállni a tavasszal rá váró kemény forgatásokon.

"Viszonylag egyszerű műtét volt, amit már nem halogathattam, mert egy akciófilmre készülök, amiben sokat kell majd futnom, ugranom és verekednem. Két hétig most biztosan itthon maradok, de az orvos szerint egy hónap múlva már akár a sporthoz is visszatérhetek.

Ennek örülök, mivel a jogosítványomat már leadtam, és azt tervezem, hogy veszek egy profi kerékpárt, azzal járok majd mindenhová.

Fontos lesz idén az erőnlétem, mivel a filmen túl tervezem, hogy végigmegyek az El Caminón. Nem azért, hogy megtaláljam Istent, hiszen őt már megtaláltam. Csak kíváncsi vagyok a hangulatára…”

– mesélte a %RIPOST%-nak a színész, aki egyébként végérvényesen lezártnak tekinti ittas vezetési ügyét.


"Számomra az ügy január negyedikén lezárult, és nem foglalkozom vele tovább. A bírságot befizettem, a jogosítványomat leadtam, és felkészültem az autó nélküli életre. Mostantól megint a jövőbe tekintek, és pontosan tudom, mi a dolgom a családommal, a gyermekeimmel és az emberekkel kapcsolatban. Eszerint járok el”

– szögezte le határozottan Gesztesi.

Üzenet Havas Henriknek…

De nem ez az egyetlen bosszúság Gesztesi életében. Nem kimondottan haragtartó típus, de úgy döntött, néhány mondattal reagál Havas Henrik hozzá intézett szavaira is.

"Nem tudom, hogy mostanában mennyit iszik a tanár bácsi, de a hangjából ítélve talán felújította régi barátságát a tütükével.

Remélem, azért néha tesz ő is hozzám hasonlóan fogadalmakat, és kihagy néhány hónapot, mert az ő korában már vigyáznia kell magára…”

– reagált Havas őt támadó posztjára a színész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde