Létrehozva: 2016.12.07.

Meghökkentő vallomás Győzikétől!

Gáspár Gyõzõ olyan fesztelenül beszélt elhatalmasodó függõségérõl, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Pedig nagyon sokat veszíthet...

Gáspár Győző az utóbbi években többször szorult szakember segítségére, miután az adócsalós vádak után súlyos pánikbetegség alakult ki nála. A roma showman a tárgyalássorozat alatt kezdett komolyabban gyógyszereket szedni, mára pedig elfajultak a dolgok. Gyógyszerfüggőségéről és annak következményeiről az Esti Frizbi felvételén vallott Hajdú Péternek.

"Az az igazság, hogy nagyon súlyosan gyógyszerfüggő vagyok. Egyszerűen nem tudom már letenni.

Gyakran megesik, hogy túladagolom, és olyankor a világomról sem tudok.

Este, ha műsort vezetek, már képtelen vagyok hazaindulni. Pesten alszom, és nagyon gyakran túl sok gyógyszert veszek be. Ilyenkor Bea nem ér el, és azt hiszi, hogy megcsalom. Pedig egyszerűen csak alszom. Hétvégente ki sem mozdulok a szobámból. Akkora a baj, hogy már a főnökeim is szóltak, hagyjam abba a gyógyszerek szedését, mert kihat a munkámra…”

- vallotta meg őszintén Gáspár Győző, akit Bea asszony is elkísért az ATV stúdiójába, ahol többször is elszabadult a pokol. Hogy min veszett össze a házaspár a kamerák előtt, az kiderül vasárnap este.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom