Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.02.14.

Egy farsangi buli után a sétálóutcában erőszakolták meg a fiatal nőt

A németországi Nettetal város sétálóutcáján sétált haza egy 24 éves nõ, akit az éjszaka folyamán támadott meg három férfi. Az egymással idegen nyelven beszélõ támadók közül ketten lefogták, a harmadik pedig megerõszakolta az áldozatot.

A múlt hétvégén egy farsangi bulit követően szeretett volna mihamarabb hazajutni egy 24 éves nő Nettetalban. A fiatal nő taxival ment a helyi sétálóutcáig, majd onnan gyalogosan folytatta útját. Éjszaka egy óra körül a nő útját három idegen férfi állta el. Az áldozat elmondása szerint a támadók egy étterem falához nyomták, szexuálisan molesztálták, majd ketten lefogták, és a harmadik férfi megerőszakolta.

A rendőrség még keresi az elkövetőket, akikről a személyleíráson kívül annyit lehet tudni, hogy egy, a nő számára teljesen ismeretlen nyelven kommunikáltak egymással. A helyiek több nappal az eset után még mindig nem hiszik el, hogy ilyen szörnyűség megtörténhetett szeretett lakóhelyük közelében. Egy 62 éves nő például azt nyilatkozta a helyi lapnak, hogy megvan rémülve.

Ez szörnyű! Már jó ideje figyelek arra, hogy sötétedés után ne menjek ki egyedül az utcára, de ilyen szörnyűséget eddig még nem hallottam.

Egy kétéves kislány anyukája csak annyit fűz a témához, hogy sosem gondolta volna, hogy ebben a békés városban ilyen brutális támadás megtörténhet. A sétálóutca egyik üzletének női alkalmazottját is sokkolták a történtek, és abban reménykedik, hogy mihamarabb elfogják, és hosszú évekre börtönbe küldik az elkövetőket. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyárias meleggel indul a hét, mutatjuk, mikor jön a drámai változás

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Kővé dermedt a család: elhunyt kisfiú szelleme tért vissza, nem ok nélkül

vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát