Létrehozva: 2016.01.12.

Ez egyre durvább: Kiss László tudott Hosszú Katinka útjáról

Óráról órára cifrább a helyzet az úszóháborúban. Kiderült, hogy a kapitány a szövetség közleményével ellentétben nem a Facebookról tudta meg Katinka amerikai utazását.

"Kiss László szövetségi kapitány Katinka Facebook-oldaláról hétfőn értesült arról, hogy a versenyző és edzője már Austinban tartózkodik" - áll a Magyar Úszószövetség közleményében, amelyet a távirati iroda is közölt. Ebben azt üzenik Hosszú Katinkának: ha nem hívja föl érte a múlt heti sajtótájékoztatón méltatlanul kezelt szakembert, nem adják ki a pénzdíjas amerikai viadalhoz szükséges versenyengedélyét.

A Faktor azonban rámutat: ez így, ebben a formában biztosan nem igaz, hiszen a kapitány már vasárnap nyilatkozott a TeleSportnak az úszóklasszis elutazásáról.

Bízom benne, hogy ezt tisztázni tudjuk. Most tudomásom szerint elutazott az Egyesült Államokba, egy versenyre

- mondta Kiss László az interjúban, amely vasárnap kora délután elhangzott az M4 csatornán, majd még aznap fel is került a TeleSport honlapjára.

Megpróbáltuk telefonon elérni a Hosszú-sajtótájékoztató után lemondott, majd elhatározásáról lebeszél szövetségi kapitányt , hogy tisztázzuk a fenti ellentmondást. Kivált, hogy elképzelhető: ez nem az ő sara, hiszen a közleményt nyilván nem ő fogalmazta, és ha tudott is az útról, az nem jelent hivatalos értesítést. A hívásunkra azonban nem reagált.

Katinka ellenben időközben bejelentkezett a közösségi oldalán. A Facebookon posztolt fotója alapján minden rendben vele, kipipált egy újabb kemény edzést. Vagyis, mintha tudomást sem vett volna arról, hogy az úszószövetség milyen feltételhez kötötte a versenyengedélye kiadását.

Mindettől függetlenül tartjuk: a legtisztább megoldás még mindig az lenne a történtek után, ha fölhívná Kisst (neki talán fölveszi), és tisztáznák a félreértéseket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó