Létrehozva: 2017.03.17.

Először szólalt meg második szüléséről Som-Balogh Edina

Som-Balogh Edina március 10-én természetes úton adott életet második gyermekének, Liliennek.

 A színésznő elmondása szerint az utolsó időszak már nagyon kellemetlen volt, de jobb szülést nem is kívánhatott volna. A boldog kismamát a Mokkában hívták fel, hogy meséljen élményeiről.

Egy hete született Lilien, de úgy érzem teljesen visszanyertem a fittségem

"A kisfiamnál, Noelnél nem éreztem terhesnek magam. Most sokkal nehezebb volt, ugyanis Lili negyvenegy hétre született, így az utolsó négy hét már elég nehéz volt"

Edina terhessége nem volt zökkenőmentes ugyanis többször azt hitte, beindult a szülése.

"Volt pár jósló fájásom, ami miatt többször be kellett menni a kórházba, de végül még sem érkezett meg. Aztán nem is kívánhattam volna jobb szülést. Minden tökéletesen zajlott"

-árulta el Edina a Mokkában.

Edina félt, hogy a kisfia féltékeny lesz testvérére, de időben felkészítette mindenre, így Noel imádja húgát, akinek minden reggel először köszön ébredése után.

origo.hu

Újra kapható lesz a Nokia 3210

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő