Létrehozva: 2016.03.09.

Elfogyott a gyógyszer a műtőben, ezért halt meg a pécsi férfi!

Tragédia történt a Pécsi Honvéd Kórházban, miközben egy férfit kéztöréssel operáltak.

S. Ferenc édesanyja pert indított a Pécsi Tudományegyetem ellen, ugyanis 24 éves fia gyógyszerhiány miatt vesztette életét a műtőasztalon. A férfi barátaival szkanderozott, amikor eltört a felkarcsontja. A fiatalembert a traumatológiai klinikára szállították, ahol úgy döntöttek, hogy altatásban operálják.

Ferenc egy örökletes betegségben szenvedett, amely húszezer ember közül egynél fordul elő. Az altatás hatására felgyorsul az agyagcsere, és a testhőmérséklet rohamosan emelkedik. Ezt egy Dantrolen nevű gyógyszerrel lehet kezelni, ám nem volt a műtőben, egy óra is eltelt, mire megérkezett a gyógyszer, de akkor már késő volt. Feri ta­lán ma is élne, ha a gyógyszert húsz percen belül megkapja - írta a Bors.

A család ügyvédje szerint a gyógyszerből csupán a kezdő dózist kapta meg a férfi, ennek eredményeként jobban is lett, de a túléléshez szükséges további adag már nem állt rendelkezésre, így állapota gyorsan rosszabbra fordult, majd meghalt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-