Létrehozva: 2016.05.12.

Édesanyjával közös lakásban erőszakolhatta meg a fiúkat a csepeli tanár

Kilenc éven át hordta haza kiskorú tanítványait a férfi, aki végig szülõjével lakott. Egyelõre nem tisztázott, hogy az anya mit sejtett a lakásban történtekrõl.

További tanúmeghallgatásokkal folytatódott a héten a pedofíliával vádolt csepeli gyerekfelügyelő ügye, melynek kapcsán egyre megdöbbentőbb részletek látnak napvilágot. Például az, hogy

a férfi édesanyjával élt együtt,  otthonukba pedig több ízben is felhordta tanítványait.

Az egyik kisfiú, Tamás például arról beszélt vallomásában, hogy gyakran találkozott a tanár édesanyjával is. "Mindig kedves volt, előfordult, hogy beszélgettem is vele" - mesélt a tanárnál lévő történtekről a kisfiú, aki azt is hozzátette: az asszony ugyanabban a lakásban, igaz, az emeleten aludt.

"Amikor megerőszakolt, sosem volt ott az anyja, maximum csak a kutya"

- mesélt a fiú, aki a bíróságon részletesen leírta azt is, hogy néz ki a ház és a lakás, ahol tanára állítása szerint többször is megerőszakolta.

A %RIPOST% tudósítója járt a helyszínen, és bár a lakásba már nem jutott be, a házban minden úgy talált, ahogy a kisfiú azt részletes vallomásában elmondta, ottjártunkkor még a kutya is ugatott...

Szerettük volna megkérdezni a férfi édesanyját arról, hogy tudta-e, hogy fia mit tesz a lakásban a tanítványokkal, vagy esetleg ártatlannak tartja gyermekét, de már a kérdést sem hallgatta meg, mikor megtudta, hogy fiáról faggatnánk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak