Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.23.

Drámai vallomás: Dobrády Ákos kitálalt zátonyra futott kapcsolatáról!

Az énekes megtörte a csendet, és reagált az Iszak Eszterrõl szóló pletykákra.

Hétfő reggel robbant a hír, miszerint az álompárként ismert Dobrády Ákos és Iszak Eszter több mint négy év után szakítottak. Kiderült, már több hete nincsenek együtt.

Ezért is lepett meg mindenkit, hogy egy bulvárlap szerint Eszter Szalai Ádám focistával melegedett össze, alig pár héttel a szakítás után. Szalai Ádám a Borsnak tagadta, hogy már akkor is találkozgattak volna, mikor Eszter és Ákos még együtt voltak, ezt pedig most Dobrády Ákos is megerősítette, egy rendhagyó nyilatkozat formájában.

A bejegyzésben állítja, egykori kedvese nem lépett félre senkivel, sőt, kapcsolatuk zátonyra futásáért kizárólag ő maga a felelős.

Iszak Eszter egyelőre nem reagált a sajtóban megjelent híresztelésekre, de Dobrády Ákos nyilatkozata után talán ő is megtöri a csendet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott