Létrehozva: 2016.10.26.

Bizalmas részleteket mesélt szüléséről a magyar szépségkirálynő

Két nappal ezelõtt hozta világra második gyermekét. Most elõször ment bele mélyebben a vajúdás pillanataiba.

Két nappal ezelőtt világra hozta második kisfiát Dobó Ági. A pici a Nataniel keresztnevet kapta. A magyar szépségkirálynő a Mokka szerdai adásában mesélt a család öröméről.

Bár még nagyon frissek a szüléssel kapcsolatos élmények. Elmesélte, hogyan jött világra második babája.

„Igazából gyors volt, és hát hatalmas a boldogság. Azt hiszem, egészen másképp éli meg az ember, mint először.”

Az immáron kétszeres anyuka elárulta, a legörömtelibb élmény volt az életében, amikor kisfiának, Beninek bemutatta az öccsét.

„Nagyon izgatott voltam, hogy mit fog szólni, hogyan fogja fogadni a testvérét.  Tegnap már másodjára látta.

Egyik találkozót sem bírtam ki sírás nélkül. Beni odáig volt az öccséért. Fantasztikus élmény volt.

Ági úgy érzi, viszonylag gyorsan regenerálódik a szülés után. Egyelőre semmi oka a panaszkodásra.

„Hétfőn hajnalban szültem, és amikor reggel nyolckor bejöttek hozzám, akkor már reggeliztem. Rá is kérdeztek: én vagyok biztosan az, aki hajnalban szült? Azt mondták, nagyon friss vagyok.

Szerencsére nincs sok panaszom

– mesélte a modell, aki elárulta, még a kórházban vannak, úgy tudja, holnap engedik haza őket. Ági nem tagadja, van benne némi izgalom a hazamenetellel kapcsolatban. Bízik abban, hogy férje több időt tud majd otthon a családdal lenni.

Sok mindennel kapcsolatban nagy bizonytalanság van bennem, tele vagyok kérdőjelekkel. Remélem, a férjem többet tud majd otthon lenni velem.

origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”