Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.10.02.

Döntött a TV2 sztárja: megvalósítja régi álmát!

A színésznõ imádja a munkáját, de van valami, ami hosszú ideje szerepel a bakancslistáján.

Újra visszaülne az iskolapadba Cseke Katinka! A színésznő a második diplomáját szerezné meg, ráadásul régész szakon, erről a vágyáról pedig nem hajlandó lemondani.

"Számomra a régészet egy örökös álom, láttam is, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen lehet jelentkezni egy hároméves képzésre. De amikor ezt eldöntöttem, kevesebb dolgom volt, mostanra pedig a Jóban Rosszban és a színház mellett is akadnak szerencsére teendőim TV2-s műsorokban."

Katinka szerint az egyetem nincs korhoz kötve, tudja, ráér még, és eljön az életében az az időszak, amikor ismét egyetemre fog járni.

"Ha jövő nyáron lesz rá lehetőségem, elkezdek külön tanárhoz járni majd, és könnyen elképzelhető, hogy egy év múlva már nem csak a szerepeimet fogom tanulni."

Mielőtt viszont a rajongók könnyekre fakadnának, Katinka mindenkit megnyugtatott, nem kell aggódniuk! Ha egyszer úgy alakulna, hogy megvalósítja álmát, és régész lesz, a színészetet akkor sem adná fel.

Bodolai Böbe karaktere tehát nem fog eltűnni a sorozatból, még hosszú ideig szeretné szórakoztatni a nézőket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban