Létrehozva: 2016.11.01.

Bud Spencer fia elárulta: ő sem úszta meg a pofonokat

Giuseppe igazán jó fiú volt és szinte sosem hozta ki a sodrából legendás édesapját. Szinte!

Az idén elhunyt „nagy verekedő” két dologról volt igazán híres. Egyrészt hatalmas pofonjairól, másrészt feneketlen bendőjéről. A kamerán kívüli életébe azonban csak ez utóbbit ültette át.

Bud Spencerről fia, Giuseppe mesélt a Sláger FM 103.9 reggeli adásában, ahol dj Dominique vendége volt. A beszélgetés apropója ugyan a november 29-ei szimfonikus koncert volt, ahol a színész filmjeiben elhangzó dalok csendülnek majd fel. A gálaestre meghívást kapott a Giuseppe és Terence Hill is és persze a zeneszerző páros tagjai is.

"Giuseppe pont olyan nyugodt és szimpatikus ember lett, mint az édesapja, aki csak a filmvásznon verekedett. A fia elmondta, hogy Bud soha, egyetlen egyszer sem emelt kezet senkire forgatáson kívül, bár egy eset azért eszébe jutott, amikor neki suhintott oda a nagy „pofonosztó”. Valami rosszat tett gyermekkorában és Bud a lábára sózott oda egyet, nevelő jelleggel.

Giuseppe állítja, ma is érzi az ütés gyengéd erejét…

– mesélte a %RIPOST%- nak dj Dominique, aki több érdekességet is megtudott a színészóriásról.  

"Bud amennyire nem verekedett, annyira szerette a hasát, így nem csak a kamerák előtt falt hatalmas adagokat.  A kedvence a paradicsomos tészta volt. Bárhol is járt a világban, mindenhol ezt kereste. Hiába kínálták jobbnál jobb ételekkel, mást nem igen evett” – mondja a dj, aki rákérdezett arra is, milyen volt producerként dolgozni Bud Spencerrel.

"Giuseppe elmesélte, hogy az utolsó tizenöt évben gyakran dolgozott együtt az édesapjával, mint producer, és olyankor nem igazán tudott érvényesülni a kvázi főnök-beosztott-felállás. Bud ugyanis nagyon markánsan képviselte saját elképzeléseit és rendre bele is szólt a dolgok menetébe” – árulta el a Sláger FM 103.9 műsorvezetője.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni