Szoboszlai Dominik
András közösségi oldalán ha csak rövid idõre is, de megjelent egy dühös poszt, majd egy még dühösebb és méltatlan vita alakult ki kommentben a sráccal aki tartozik neki.
A vitába ráadásul belekeveredett az elvileg Andrásnak tartozó egykori jó barát édesanyja is, aki természetesen nem az énekes pártját fogta.
A méltatlan adok-kapok Kállay Saunders András bejegyzésével indul, melyből kiderült, hogy egy "ezeréves" barátjának hitelezett az énekes, de a pénzt nem kapta vissza. Hamarosan megjelent az édesanya, aki felhozta, hogy ő és fia mennyit segítették az énekest karrierje kezdetén, majd posztolt a "barát" is, aki nemcsak cáfolta, hogy tartozna Andrásnak, de még azt is felvetette, hogy ez tulajdonképpen fordítva van. A posztháborúnak végül az vetett véget, hogy eltűnt az eredeti poszt, de az elképesztő sárdobálást egyébként sem tudtuk volna megmutatni.
Minden esetre reméljük, hogy a helyzet hamarosan megoldódik, hiszen András biztosan nagyon jó barátot veszített el. Olyasvalakit, aki mellette állt a büntetőügyében is, és aki most megfenyegette, hogy kipakolja közös, ügyes-bajos dolgaikat.