Létrehozva: 2016.08.20.

Botrány: Barátnője férjét szerette el a fiatal színésznő

Úgy tûnik, az ember már a barátaiban sem bízhat: a 30 éves sztár cseppet sem törõdött azzal, hogy legújabb kiszemeltje egyik barátnõje házastársa. Gondolkodás nélkül csábította el az öregedõ férfit.

Még csak egy éve annak, hogy a színésznőből divattervezővé avanzsált Ashley Olsen őszinte barátsága jeléül, különleges táskát készíttetett egyik barátnőjének, Anna Condónak. Miközben szemeit már a nő férjén legeltette.

A felültetett barátnő azért adta be a válási papírokat, mert párja, George Condo olyan társaságba keveredett, amelyhez neki egyáltalán nem fűlött a foga.

"Ha valaki ismertté válik, rengeteg ember veszi körül. Azok, akik őt körbevették, egyáltalán nem tetszettek nekem. Rájöttem, hogy muszáj őt elengednem” – mesélte Anna, akinek fogalma sem volt arról, hogy exférje kivel szűrte össze a levet. Az 59 éves képzőművész ugyanis már a nála 29 évvel fiatalabb sztárral, Ashley Olsennel alkot egy párt. A szebbik Olsen-iker pedig a hírek szerint mindent megtett azért, hogy Condo az övé legyen.

Nem tudtam, hogy együtt vannak. De nem is foglalkozom velük.

"Most úgy érzem, boldog vagyok. Egy új fejezetet nyitottam az életemben. Nagyon sok dolog van már, amiknek végre újra örülni tudok.”

 

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

hirtv.hu

Láncreakció: Megérkezett Nigerbe az orosz katonai kontingens + videó

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

FÜLES

Félbehagyott tanulmányairól vallott Kőgazdag Filip: „A tanárral nagyon nem szerettük egymást”

FÜLES

Megszólalt a barát Tompos Kátya állapotáról: „Apró vágyak vannak az életében”

FÜLES

Az évszázad csalása: egy igazán lebilincselő thriller érkezik