tóth gabi
Kínos videó kering az interneten, a színész komoly pénzbüntetésre számíthat.
Életének egyik romantikus pillanatát akarta megosztani a nagyközönséggel Pintér Tibor kedvese, Ács Beatrix, mégis sikerült kínos helyzetbe hoznia magukat. A páros vasárnap Fonyódra utazott egy fellépésre, Beatrix pedig annyira szereti kedvese hangját, hogy úgy döntött, az autóban örökíti meg, ahogy Tibor énekel – hívta fel figyelmünket egy olvasónk.
A videó egyetlen szépséghibája csupán az, hogy mindketten biztonsági öv nélkül utaztak, mit sem törődve az esetleges veszélyekkel.
A kocsit a színművész vezette, a dal közben pedig egy ponton még a kormányt is elengedte, mindkét kezét színpadiasan a magasba emelte.
Dr. Szabó Zsolt Lajos közlekedési szakjogász a %RIPOST%-nak elmondta, komoly pénzbüntetésre számíthat az, aki elmulasztja használni a biztonsági övet.
„Ilyen esetben pénzbüntetést szoktak kiszabni, amelynek összege tízezertől akár ötvenezer forintig is terjedhet” – mondta el az ügyvéd.
Lapunknak sikerült elérnie Pintér Tibort, aki elmondta, mélységesen sajnálja a történteket.
„Egyszeri alkalom volt, és véletlenül történt meg. Természetesen mindig ügyelünk a saját és embertársaink biztonságára az utakon. Biztos vagyok benne, hogy ez többet nem fog előfordulni” – mondta.
A kínos felvétel újabb skarlát betű Pintérék kapcsolatában, akiket rengetegen bántanak azóta, hogy felvállalták a szerelmüket.