Létrehozva: 2016.01.07.

Betiltották a miniszoknyát! Megkezdődött Európa iszlamizációja...

Nem hisz az ember a szemének, kétszer is el kell olvasni az ilyesfajta híreket.

Németországban, a német-osztrák határnál, alig 3 óra autóútra Magyarországtól, Pocking városkában - a helyi iskola közelében 200 bevándorlónak terveznek ideiglenes szállást biztosítani - az iskola vezetői levélben értesítették a szülőket a várható következményekről. Nyomatékosan azt kérik, hogy figyeljenek a diáklányok öltözködésére.

"Ne vegyenek fel átlátszó blúzt, vagy miniszoknyát, mert ez félreértésekre adhat okot"

– áll a levélben, valamint azt is megjegyzik, hogy a kirekesztő, rasszista megjegyzéseket nem fogják tűrni.  A migránsok viselkedését ezzel szemben semmi nem szabályozza, ők a vendégjoggal visszaélve úgy viselkedhetnek, ahogy jólesik. Õk nem kaptak levelet.

Az újévi erőszak megtette hatását, na nem úgy, hanem...

Mint ismeretes szilveszter éjszakáján erőszakos cselekedeteket hajtottak végre arabnak és észak-afrikainak leírt fiatalok Kölnben, ezért, a Die Welt című napilap értesülése szerint, Henriette Reker, Köln polgármesternője a februári 4-i karnevál előtt magatartási szabályokat hozott a nők számára.

Ennek értelmében

egy karnyi távolságot kell tartaniuk az idegenektől, egy csoportban kell mozogniuk, és nem szabad hagyniuk, hogy elválasszák őket egymástól.

Mindebből nem lehet más következtetést levonni, mint hogy az ellenőrizetlenül beáramló migránsáradat, a terrorcselekmények, a szilveszteri kölni tömeges erőszakoskodás máris megtette hatását. Európa kezdett alkalmazkodni hozzájuk és nem fordítva. Jegyezzük meg a napot, az iszlám térhódítása megkezdődött...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Négy játékosát száműzte a BL-nyolcaddöntős focicsapat edzője

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-