Létrehozva: 2015.05.18.

Balázs Klári színt vallott!

Sokan keresik Balázs Klári fiatalságának titkát, és bizony a nagy keresésbe idõnként vádak is vegyülnek. Egyesek úgy vélik, egy biztos kezû plasztikai sebész munkáját dicséri az énekesnõ kifogástalan külseje. Eddig tévedtek! De most már kicsit, de tényleg csak egy kicsit igazuk van.

Balázs Klárit nem a hiúság vezette, ha a nekiszegezett kérdésre ez idáig azt válaszolta, hogy bár megérti azokat a nőket, akik a sebészszikében látják a kor ellen vívott küzdelmük egyetlen fegyverét, ő maga nem ezen az úton jár. Szavai bizonyítéka kézenfekvő, hiszen most, hogy kés alá feküdt, nemhogy nem titkolja, de egyenesen lelkesen mesél a beavatkozásról és annak eredményéről.

Nem is olyan drága

„Világéletemben megértettem azokat a nőket, akik a plasztikai sebészt választották, ha nem voltak elégedettek valamelyik testrészükkel. Én csak azért nem tettem meg, mert nem éreztem szükségét, illetve bevallom, féltem is egy kicsit. Eddig! Néhány hete azonban beadtam a derekamat, mert észrevettem, hogy

a szemhéjam annyira megereszkedett, hogy fényképeken mosolyogva úgy néztem ki, mintha hunyorognék”

- mondja nevetve az énekesnő, aki ma már újra fesztelenül érzi magát, ha lencsevégre kapják.
"Dr. Pór Ferenc olyan könnyű kézzel dolgozott, hogy az eredménytől el vagyok ájulva. Egész más úgy sminkelni, hogy feszes a szemhéjam, és tényleg igaz ez az önbizalom dolog is. Fogalmam sem volt, mennyire zavart a szemhéjam, egészen addig, amíg meg nem láttam magam a beavatkozás után”- árulja el Balázs Klári, majd hozzáteszi, jóllehet ez volt az első beavatkozás, aminek alávetette magát, de talán nem az utolsó.

„Én azt mondom, hogy minden nőnek joga van jól érezni magát a bőrében, és ha ez másképpen nem megy, hát jöjjön az orvos.  Az enyémhez hasonló kis műtét nem is annyira drága, pláne ha a végeredményt nézem.

Most újra tökéletesen elégedett vagyok önmagammal, de ha nem így lesz, visszamegyek a klinikára, és nem leszek szégyenlős”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott