Létrehozva: 2016.12.08.

Balázs Klári kifakadt: nem könnyű most otthon az élet

Nagy munkába fogott a Korda házaspár, aminek sok idegeskedés és vita a következménye. Klárika azonban igyekszik megkímélni a férjét.

Kordáék nemrég váltak meg velencei otthonuktól, mert már nem bírták a sok utazást, ingázást Budapestre, így búcsút intettek a nyugodt, vidéki, nyugdíjas éveknek. Úgy döntöttek, a Villa Kordában fognak élni, amit viszont át kellett úgy alakítani, hogy otthonos és igazán kényelmes, minden igényt kielégítő legyen. Ezzel oda is lett nyugalmuk.

A pár a munkálatok megkezdése óta folyamatosan vitázik, hogy melyik falat üssék ki, milyen színűek legyenek a szobák, és milyen csempe kell a fürdőszobába.

"Maximálisan kiveszem a részem a felújításból. Hét közben a munkásokat felügyelem, szerencsére csak hétvégén van fellépésünk" -

meséli Klárika a Storynak.

Egész nap megy a munka. Állandó a zaj és a por, nincs egy nyugodt pillanatuk sem. A káoszban megesik, hogy összevitatkoznak.

"Ilyenkor igyekszem nem túlfeszíteni a húrt. Inkább elhallgatok, és csak másnap, egy nyugodt pillanatban hozakodom elő ugyanazzal a témával. Az egész nem ér annyit, hogy rossz szájíz maradjon utánunk" - meséli a Klárika.

Azt mondja, jól néznének ki, ha rámenne a házasságuk a felújításra. Bár nem tagadja, hogy a sok idegeskedésbe bizony belefogyott, de ezt egy cseppet sem bánja.

 

 

 

origo.hu

Újra kapható lesz a Nokia 3210

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő