Létrehozva: 2016.11.24.

Árpa Attila lerántotta a leplet a magánéletéről!

A színész túl van a váláson, élvezi, hogy negyvenöt éves, alig várja az ötvenet.

Árpa Attila békében vált el egykori feleségétől, Tomán Szabinától, ráadásul a külön élet mindkettőjüknek csak jót tett. A színész élvezi az életet, örül annak, hogy negyvenöt éves, és elmondása szerint rendkívül várja az ötvenet.

A Story magazinnak elárulta, a válás miatt nem lett belőle vasárnapi apuka, sőt, így is rengeteg időt tölt együtt a lányával, Amirával, akit még a színházi próbákra is magával visz. 

"Ha csak egy mód van rá, velem jön a lányom, szeretnék neki minél többet megmutatni a világból. Az a jó, ha minél több dologgal megismerkedhet, és kipróbálhat dolgokat, mielőtt eldönti, hogy szeretne-e vele foglalkozni" - mondta el a magazinnak Attila, akinek esze ágában sincs a saját képére formálni a lányát.

"Amira édesanyjával igyekszünk rendszert biztosítani a lányunk életének, betartani egy olyan napirendet, amire egyébként neki is igénye van.

Szabinával a mai napig nagyon jó viszonyban vagyunk, így ez kiválóan működik.

Attilát nők hada ostromolja: volt olyan őrült rajongója, aki halálos betegnek adta ki magát csak azért, hogy egyszer lefekhessen a kedvencével. Ez persze nem történt meg, a színészt megdöbbentik az ehhez hasonlóan őrült próbálkozások.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom