Létrehozva: 2016.07.18.

Aida hatodszor! Öt karika a negyedik iksz után

A kor nem lehet akadály az olimpiai szereplésben. Klasszis vívónõnk hatodszor vág neki a tornának az elsõ érem reményében.

Számos sportolónk bizonyítja, hogy a kor nem lehet akadály az olimpiai szereplésben. A tőröző Mohamed Aida például márciusban ünnepelte a 40. születésnapját, de kétgyermekes anyaként ott lehet Rióban a hatodik olimpiáján.

Az Európa-bajnok, vébéezüstérmes sportoló az 1996-os játékok óta egyetlen alkalmat sem mulasztott, pedig volt olyan, hogy egyedül képviselte a szakágat. A riói olimpiára konkrét céllal utazik.

Az ötkarikás érem nagyon hiányzik. Sokszor csak hajszálon, egy tuson múlott a jó eredmény, és nekem hónapok kellettek ahhoz, hogy feldolgozzam a történteket

- mondta korábban a tőröző, aki férjét, a kanadai Laurie Shong egykori párbajtőrözőt a 2000-es játékok előtt ismerte meg.

Szintén vívó Imre Géza, aki 42 esztendősen az ötödik olimpiáján vehet részt. Õ is a játékoknak köszönheti szerelmét, mivel 1996-ban, Atlantában ismerte meg későbbi feleségét, a válogatott kézilabdázó Kökény Beát.

A riói olimpia egyik nagy hiányzója szintén idén ünnepelte 40. születésnapját, a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Kovács Katalin nem tudott bekerülni az ötkarikás csapatba.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véget ért Neymar csapatának rekordot jelentő győzelmi sorozata

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére