Létrehozva: 2015.05.15.

A Telekom elzárja a gázcsapot

A Magyar Telekom (MT) a rezsicsökkentés, valamint az Elsõ Nemzeti Közmûszolgáltató (ENKSz) piacra lépése miatt dönthetett a lakossági gázpiacról való kivonulás mellett.

Erről az első negyedéves tőzsdei jelentésében adott hírt a telefontársaság.  A lépés nem okozott meglepetést szakértői körökben, hiszen ezt a tevékenységet már 2013 óta nem reklámozta a Telekomkommentálta a fejleményeket a Portfólió.

Az ügyfeleknek két lehetőségük van: vagy elfogadják, hogy a továbbiakban a Főgáztól kapják a gázt – és a számlát, vagy keresnek egy másik szolgáltatót.

Folytassa, Főgáz!

Előbbi a kényelmesebb, mert nem kell tenni semmit. A Telekom átadja ezeket az ügyfeleket a szükséges adatokkal együtt a Főgáznak. A váltás időszakában a Főgáz levélben és a honlapján ad tájékoztatást. Aki a második variációt választja, erről legkésőbb július 14-ig értesítenie kell a Telekomot, továbbá június 30-ig jeleznie kell az új szolgáltatónál szerződéskötési szándékát.

A barátság alapja: pontos elszámolás

Az elszámolásra is oda kell figyelniük a Telekomos gázfogyasztóknak ebben az időszakban. Az eddig megszokott mérőóra-állás bejelentésére a megszokott csatornákon (internet, sms, telefon) június 30-ig lesz lehetőség. Akik a szolgáltató-váltáskor tabula rasa-t szeretnének csinálni és a mérőóra szerinti végszámlát kérnek, kizárólag az erre szolgáló,

ingyenesen hívható zöld számon diktálhatják be a fogyasztásukat július 15-től 31-ig.

Az üzleti ügyfeleket a most bejelentett változások semmilyen mértékben nem érintik, őket továbbra is kiszolgálja a MT.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csak a szokásos: Magyar Péter hazudik

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-