Létrehozva: 2015.11.13.

A százmilliók sem mentették meg Fülöp Márton életét

Hiába költötte vagyona nagy részét a gyógyulásra. Menthetetlen volt a válogatott kapus.

Négy kemoterápián, harminc sugárkezelésen esett át Fülöp Márton. A karrierje során összegyűjtött vagyonának jelentős részét arra fordította, hogy felülkerekedjen a daganatos betegségen - írja a Blikk.
Betegsége úgy derült ki, hogy februárban egy védés után

szúró fájdalmat érzett a karjában. Azt hitte, sérülés, ám a kezelések nem vezettek eredményre.

Felkereste Tóth Ferenc kézspecialistát, aki megműtötte, és a kioperált izomszövetben rosszindulatú sejteket találtak. A kezelések végén úgy tűnt, legyőzte a gyilkos kórt. Ám a futballal fel kellett hagynia, s minden rosszra fordult.
A lap úgy tudja, az utóbbi hónapokban nagyon leromlott az állapota, tolószékbe kényszerült, s kórházban ápolták, ám ekkor sem adta fel a küzdelmet. Kínába és Németországba utazott,

több százmillió forintot kifizetett, hogy kockázatos, kísérleti stádiumban lévő gyógymódoknak vesse alá magát.

Ám semmi sem segített rajta, mert daganatos megbetegedésének típusa olyan ritka volt, hogy az orvostudomány képtelen volt megbirkózni vele. Szervezete éppen egy nappal a névnapja után adta fel a küzdelmet.

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

OLDALVONAL

Egyszer csak eltűnt, a legrosszabbkor ment WC-re a focista