Létrehozva: 2015.07.30.

A nulláról kezdi újra az X-Faktor lecsúszott sztárja

Hiába volt a mûsor egyik legszínesebb egyénisége, Király L. Norbi a családot választotta a színpad helyett. Arra azonban nem számított, hogy zenei karrierje után a házassága is széthullik. Elvált apaként kell most felkelnie a padlóról, hogy új életet kezdjen.

Fényes karrier előtt állt Király L. Norbert, mégis bukás lett a vége. Pedig úgy tűnt, hogy az X-Faktor első szériájában felfedezett különc énekesnek biztos helye van a magyar zenei életben. Õ azonban a sztárság helyett a családot választotta, pedig elmondása szerint a zenén kívül semmihez sem ért.

"Az előadó-művészeten kívül mindenhez hülye vagyok."

-vallotta be a Storynak a félrecsúszott életű énekes, aki az RTL Klub tehetségkutatója előtt üzletkötőként, telemarketingesként, és ingatlanosként is próbálkozott, sőt, volt, hogy edényeket árult a megélhetésért. Mégis mindenben kudarcot vallott.

 

Az X-Faktornak köszönhetően azonban megtalálta azt, amiben igazán sikeres tudott lenni, és ami kiutat mutatott neki a szürkeségből: a színpadot. Családja kedvéért mégis félredobta  a biztos megélhetést jelentő zenei karriert, de aztán kiderült, rosszul döntött.

Házassága ugyanis hamarosan annyira megromlott, hogy még Dominik nevű kisfia sem tudta együtt tartani a széthullott családot. Nem volt más út: válás lett a vége. Ezután nem csoda ha a magányos énekes a padlóra került.

"Volt, hogy mokkáskanállal kellett összeszedni, annyira szét voltam zuhanva."

- emlékezett vissza keserűen Norbi, aki azonban már látja a kiutat a válságból. A házasságból azonban köszöni, de többet nem kér. Elmondása szerint kipróbálta a családosdit, de neki ez sem működött. Kisfiát, Dominiket is csak két-három hetente látja, de úgy látszik nem is vágyik többre.

Miben látja mégis a kiutat? Új stílussal és külsővel próbálkozik a nagy nehézségeket megélt énekes, aki valódi harcosnak tartja magát, és hisz benne, hogy rajongói még nem felejtették el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

metropol.hu

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

vg.hu

Robbanhat az orosz bomba a Baltikumban

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Folyamatosan sírok” – gyászol a népszerű színésznő

LELKIZŐ

Tizenhat évvel ezelőtt hunyt el Antal Imre

LELKIZŐ

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

LELKIZŐ

"Orvos mikor látott?" - mindenkit ledöbbentett a magyar világsztár