Létrehozva: 2016.10.29.

A Jobbikban közkézen forognak Vona szexuálisan túlfűtött magánlevelei

Helyreigazítás: Az internetes portálunkon 2016. október 29-én »A Jobbikban közkézen forognak Vona szexuálisan túlfűtött magánlevelei« címmel megjelent cikkünkben megalapozatlanul állítottuk, hogy Kulcsár Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője kiskorúval enyelgett.

Már-már hivatalos pártprogram, hogy a feleségük mellett szeretőt is tarthatnak a jobbikos politikusok. A jó példával maga a pártelnök járt elől, szélsőliberálisnak mondható félrelépéseivel... Amiről egy transzvesztita rántotta le a leplet.

Miközben a Jobbik a sokadik párton belüli szexbotrány után a politikusok ágyában kutakodó médiát szidalmazza, a világ legtöbb demokratikus országában mindennapos a magánéletükben hazudozó politikusok leleplezése. (A legutóbbi brit politikai szexbotrányról idehaza még a kényes ízlésű HVG is úgy számolt be, hogy közzétette a legdurvább képeket.)

Idehaza Vona volt az első nagy csaló

A magát keresztény-nemzetinek álcázó Jobbikban elsőként magáról a pártelnökről bizonyosodott be, hogy bort iszik és vizet prédikál.

Vona Gábor mindaddig hűséges családapának hazudta magát, míg a híres transzvesztita előadóművész Terry Black az orrára nem koppintott. Szabályosan kiugrasztotta a nyulat a bokorból, amikor nyíltan házasságtörő csalónak nevezte a Jobbik főnökét!

 

A mai napig nem tudni, honnan voltak pontos, bizonyítékokkal is alátámasztott információi Vona félrelépéseiről a transzvesztita előadóművésznek, de minden szava igaznak bizonyult.

Nyilvánosságra hozták Vona túlfűtött leveleit

Terry Black nyilatkozata után átszakadtak a gátak. A Vona Gábor belső pártellenzéke által üzemeltetett Bendeguzinfo megszerezte a nős, családos pártelnök és szeretője szexuálisan túlfűtött levelezését, amiből a politikus igazi arca minden másnál jobban megismerhető. ( A %RIPOST% információi szerint az írásokat már politikai elemzők is tanulmányozták, hogy még inkább kiismerjék Vona Gábor személyiségét.)

Ugyancsak tanulságos, hogy még a szeretőjéhez intézett leveleket is a jobbikos „Szebb jövőt!” köszöntéssel zárja a vágytól fejét vesztő politikus.

Vona hamar összeroppant, bukott embernek nyilvánította magát

Aztán szórni kezdte magára keresztet, nem győzte hangsúlyozni, mennyire bánja, hogy eltitkolt szeretőjével ennyire sok szenvedést okozott hőn szeretett nejének. „Ez az én felelősségem, amit vállalok. Ember vagyok, megbuktam, igyekszem tanulni belőle”

- szólt a politikai tanácsadók által gondosan megkomponált bűnbánó ária.

 

A Jobbikban átszakadtak a gátak

Találóan nevezte tesztoszteronpártnak korábban a Jobbikot például az Index.

Vona liberálisnak mondható „szexfelfogása” iránymutató lett a magát keresztény jelképekkel felékesítő pártban. Egymást érik azóta is a szexbotrányok, a nagyközönség már csak kapkodja a fejét.

Nyáron bokorba bújt kedvesével a Jobbik frakcióvezetője Volner János, aki ugyancsak bevallotta, hogy hosszú ideje a felesége mellett szeretőt is tart. Ezt példátlan módon egy hivatalos!(!) pártnyilatkozat is deklarálta,

vagyis az ilyesfajta félrelépés egyfajta norma lett a Jobbikban.

Később kiderült, hogy egy kiskorúval enyelgett az egyik jobbikos parlamenti képviselő Kucsár Gergely, aztán meg az, hogy Volner „bokros szerelmének”, a frakció jogásznőjének kegyeit keresi a Jobbikhoz közeli Betyársereg főnöke Tyirityán Zsolt is.

Szabályosan „birkóznak” a hölgyért, s a csatában egyelőre a frakcióvezető áll vesztésre. Így hát ő bűnbánóan vissza is kullogott megcsalt, megalázott feleségéhez...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kizuhant egy kislány egy csepeli panel ötödik emeleti lakásából

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Menczer Tamás: A valaha volt legerőteljesebb EP-kampányt kezdtük el

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött