Létrehozva: 2016.03.24.

100 milliós per várhat Friderikuszra

Fridi megfontolt ember hírében áll, és mint olyan, biztosan tisztában van vele, hogy kihátrálása a TV2-bõl, komoly anyagi veszteséget jelenthet, mind a csatornának, mind pedig lemondott mûsora producerének, Hajdú Péternek.

Ráadásul Hajdú Péter sem az a fajta, aki a veszteség szó hallatán beletörődve vállat ránt, hiszen számos példa akadt arra korábban is, hogy igaza érvényesítése érdekében a végsőkig elment. Ráadásul a két tévés az Összezárva Friderikusszal előtt éveken át haragban voltak egymással, ami most bizonyosan újra fellángol.

"Inkább kavarásnak mondanám, nem haragnak. Egy amolyan ki mit mondott arról, hogy mi mit mondtunk neki jellegű helyzet volt, amin Sándor megsértődött, én pedig dacból nem akartam tisztázni a dolgot. Felhívott a feleségem, hogy egy fodrászatban van Friderikusszal, én pedig írtam Sándornak egy SMS-t, amelyben kértem, találkozzunk."

Utána leültünk, és ebből született az Összezárva Friderikusszal című műsor. Megtisztelő lenne, ha a barátjának nevezne, de kapcsolatunk szakmai

- mondta akkor Hajdú Péter a műsor producere. Az Összezárva Friderikusszal mindkét évada igen sikeresnek bizonyult, így természetesen tárgyaltak a folytatásról. Bizonyosan meg is állapodtak, hiszen a hírek szerint az első felvétel a hétvégén volt esedékes. Bár Friderikusz sajtóközleményében azt állítja, hogy szerződést nem kötöttek. De még ha igaza is van, hatalmas kártérítési per elé nézhet, hiszen ráutaló magatartása tagadhatatlan.

Az anyagi kár pedig jelentős lehet, hiszen Hajdú Péter, mint producer már az előkészületekre is milliókat költhetett, ráadásul Friderikusz Sándor kiszállásával a teljes felépített brand is veszélybe került. És persze kár érhette a TV2-őt is, mivel az adott műsor reklámidejét már értékesíthette a megbízott ügynökség. Mindent összevetve, a kártérítési igény a százmilliós nagyságrendet is elérheti.

Amennyiben egy ilyen esetben valóban nem áll rendelkezésre aláírt szerződés, szóba jöhet a ráutaló magatartás vizsgálata

- mondta Dr. Kamarás Péter ügyvéd a %RIPOST%-nak.

Friderikusz egyébként már rutinosnak mondható a hasonló perek terén, hiszen 1999-ben hasonlóképpen faképnél hagyta az RTL Klubot és átigazolt a TV2-höz. Az RTL szerződésszegésért be is perelte, az elsőfokú bíróság 320 millió forintos kártérítést ítélt meg a csatorna javára, később ezt 240 millióra, majd 63 millióra mérsékelték a fellebbviteli eljárások során. Fridi ezt az összeget végül ki is fizette.

Hajdú Péter egyelőre nem szólalt meg az üggyel kapcsolatban, de egy Facebook-posztban megemlítette Friderikuszt.

"Kitettem tegnap egy Churchill idézetet, melyet egyébként már korábban is posztoltam."

A posztom természetesen semmilyen összefüggésben nem állt a tegnap történtekkel, Friderikusz Sándor kapcsán nem nyilatkoztam, és nem is fogok!

"Ugyanakkor megjegyzem, Friderikusz Sándort tisztelem és roppant tehetségesnek tartom!"

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell