Létrehozva: 2020.04.29.

A fővárosi idősotthoni elhunytak 70 százaléka a Pesti úton lakott

Bárhogy is csűri-csavarja a szót Karácsony Gergely, a Pesti úti idősotthonból került ki a fővárosi fertőzöttek 26 százaléka, és a Magyarországon elhunytak 11 százaléka ebben az otthonban lakott. Még drámaibb a Pesti úti helyzet, ha az idősotthonokat hasonlítjuk össze.

Karácsony Gergely főpolgármester és hivatala a járvány kitörése óta tagadja, hogy higiénés hiányosságok lettek volna az intézményben.

A főpolgármester a keddi népjóléti bizottsági ülésen azt mondta, az önkormányzat fenntartásában működő időseket ellátó intézmények közül kettőben találtak fertőzötteket. Mindkét esetben kórházból visszatérő betegnél jelentkeztek a tünetek – mondta, és hangsúlyozta: egyik intézménynél sem állapítottak meg jogszabálysértést, továbbra is készséggel állnak a vizsgálatok elé.


MTI/Mónus Márton

Nacsa Lőrinc (KDNP) viszont úgy fogalmazott, nem látnak tisztábban a főpolgármester beszámolója után. Kitért arra, hogy az országosan 55 ezer idősotthoni helyből 3800 fővárosi, ez az összes hely 7 százaléka, de itt a legmagasabb, 67 százalék a megbetegedési arány.

Az Origo kérdésére válaszolva Müller Cecília tiszti főorvos elmondta, országszerte 27 idősotthont tartanak nyilván, ahol már előfordult pozitív eset az ápoltak vagy a dolgozók körében. Jelenleg 627 pozitív gondozottat tartanak számon, és 317-en vannak kórházban közülük, 66 fő meghalt. Budapesten 360 pozitív gondozott van, és 49 fő halt meg.

Így – s ezt már mi tesszük hozzá – a Pesti úti idősotthon sajnos mintegy 70 százalékos aránnyal vezeti ezt a szomorú statisztikát.

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában: mindenki sírt, a műsorvezetők köpni-nyelni nem tudtak

magyarnemzet.hu

Keményen nekiment Szijjártó Péter a szélsőbaloldali aktivista támogatóinak + videó

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát

POLITIK

Már 380 kínai vállalat működik Magyarországon

POLITIK

Az ukránok orosz lakótelepeket lőnek

POLITIK

20 éve nagyítóval lehetett kínai beruházást találni nálunk

POLITIK

Manfred Weber kötelező katonai szolgálatot akar az EU-ban

POLITIK

6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon