Létrehozva: 2019.05.05.

Csaltak a Jobbik kongresszuson. Az alapszervezetek 11 százalékát tüntették el, hogy ne győzhessen Toroczkai

"Helyreigazítás: Az internetes portálunkon 2018. május 13-án "Csaltak a Jobbik kongresszuson. Az alapszervezetek 11 százalékát tüntették el, hogy ne gyõzhessen Toroczkai" címû cikkel kapcsolatban.

„Helyreigazítás:

Az internetes portálunkon 2018. május 13-án »Csaltak a Jobbik kongresszuson. Az alapszervezetek 11 százalékát tüntették el, hogy ne győzhessen Toroczkai« címmel megjelent cikkben valótlanul állítottuk, hogy csalás történt a Jobbik Magyarországért Mozgalom 2018. május 12-i tisztújító kongresszusán.

Valótlanul állítottuk, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom a 2018. május 12-i tisztújító kongresszusa előtti időszakban az alapszervezetek 11 százalékát szüntette meg és, hogy a megszüntetett szervezetek között kizárólag olyanok voltak, amelyek Toroczkai László pártján álltak a tisztújítás során.

Azt a valós tényt, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöksége feloszlatta a párt székesfehérvári alapszervezetét, abban a hamis színben tüntettük fel, hogy erre azért került sor, mert Toroczkai László mellett álltak ki a pártban esedékes tisztújítás során.

A valóság ezzel szemben az, hogy a 2018. május 12-i tisztújító kongresszust közvetlenül megelőző időszakban a Jobbik Magyarországért Mozgalom a közel 700 alapszervezete közül hetet oszlatott fel, de ezek közül egyik, így a székesfehérvári esetében sem Toroczkai László elnökjelöltségének támogatása volt a döntés indoka.”

 

Alig 42 szavazattal győzött a bukott pártelnök Vona Gábor által kijelölt Schneider-Gyöngyösi duó, majdnem fele-fele arányban kettészakadt a Jobbik. A nemzeti radikálisok, az élen Toroczkai Lászlóval hajszál híján szorultak kisebbségbe. Lázad a tagság, a %RIPOST% információi szerint az alapszervezetek 11 százalékát(!) szüntették meg néhány hónap alatt, csak hogy a Vona-féle irány győzhessen. Pontosan annyit, amennyi ehhez kellett.

Sokan beszélnek csalásról.

Voltak küldöttek a Jobbik zárt körben megtartott tisztújító kongresszusán, akik az eredeti értékek elárulása miatt földhöz vágták a küldöttigazolványukat, és nyilvánvaló csalásról beszéltek a Toroczkai Lászlóval szemben folytatott gusztustalan kampány és egyéb manipulatív módszerek miatt. Melyben még azt is felemlegették, hogy Toroczkai dédapja a Kádár-rendszer hírhedt vérbírója Tutsek Gusztáv volt.

Elsősorban azért beszélnek csalásról, mert a Toroczkai mellett kiálló Jobbik alapszervezeteket módszeresen felszámolták a tisztújító kongresszust megelőzően. Ha ők ott vannak a hétvégén, egyértelműen elbukik a Vona-féle irányzat és győznek a nemzeti radikálisok.

Így is fej-fej mellett folyt a küzdelem, nem sok hiányzott ahhoz, hogy Toroczkai csapata legyőzze a Vona-féle megalkuvó irányzatot.

Melynek eredményeként durván olvadni kezdett a Jobbik tagsága. Sokan maguk léptek ki, másokat statáriális eljárás keretében távolítottak el. Legutóbb a nagy múltra visszatekintő székesfehérvári szervezetet számolták fel mindenféle tárgyalás nélkül azonnali hatállyal, csak azért, mert Toroczkai mellett álltak ki.

A RIPOST információi szerint a jobbikos alapszervezetek pontosan 11 százalékát szüntették meg, számolták fel az elmúlt hónapokban csak azért, mert szembe helyezkedtek Vona Gábor irányvonalával és nem akarták elfogadni az általa kijelölt, a megalkuvó irányvonalat tovább vivő Schneider-Gyöngyösi párost.

A %RIPOST% által megszerzett, a párt regisztrációs irodájából származó adatok alapján ennyivel kevesebb Jobbik-szervezet regisztrált a hétvégi tisztújító kongresszusra, mint amennyi néhány hónapja, a választások előtt még működött. Kizárólag olyan szervezetek tűntek el a „térképről” amelyek Toroczkai pártján álltak. Pontos számok alapján éppen annyi küldöttet távolítottak el, amennyi Vonáék győzelméhez kellett! Így lett 42-vel több szavazatuk.

Toroczkai maga ez írta a Facebookon:

„Végül csak egy hajszálon múlt, pedig hatalmas volt az ellenszél. Átírt alapszabály, lejáratás, egy egész telefonálgatós hadosztály után Vona Gábor is kampányolt még időkeret nélkül ellenem a kongresszuson, aztán a korábban megbeszélt 15 perc helyett végül kaptam 12 percet, hogy a tagsághoz szólhassak. Hiába jártam az országot, nem tették lehetővé, hogy minden taghoz eljuthassak. Most 12 percet kaptam, és 34%-ról (ajánlások) 12%-ot javítva végül 46%-ot elérve nagyon szoros eredmény született.”

Aztán hozzátette, hogy nem engedi el azok kezét, akik rászavaztak.

A Jobbik ezzel lényegében kettészakadt. Toroczkai ezt írta zászlajára:

„Azokkal van a baj, akik a háttérből irányítanak, és elvették ennek a mozgalomnak a lelkét.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában

POLITIK

Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

POLITIK

Akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat a választáson

POLITIK

Akik a NATO-t háborúba vinnék, világháborút kockáztatnak

POLITIK

Nagy az esélye, hogy az USA belekeveredik az ukrán háborúba