Ilyen lesz sorkatonai szolgálat Európában

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.14.

Félelem és reszketés Nógrádban: Remegve kapaszkodott a kocka-Lada hátuljába egy fiatal fiú – fotó!

Olvasónk szerint nevelési célzattal száműzték az utastéren kívülre a srácot.

Szerző Gaál József

Több autós is ijedten taposott a fékbe vasárnap kora délután a Nógrád megyei Héhalom és a Pest megyei Verseg közötti országúton. Kicsivel fél 1 után ugyanis egy klasszikus kocka-Lada úgy közlekedett a nehezen belátható kanyarokkal tűzdelt, hepehupás útszakaszon, hogy az autó csomagtartójának tején egy fiatal férfi utazott.

Az abszurd jelenetről Xénia nevű olvasónktól kaptunk képeket. Elmondása szerint az autó körülbelül 30-as tempóval haladt, a „potyautas” pedig rémülten, remegő kezekkel kapaszkodott a kocsi hátuljába.

(Ripost)

„Pont egy emelkedő elején értem utol a Ladát, ezért nem kezdtem meg az előzését, így alaposabban szemügyre tudtam venni a szokatlan jelenetet. A csomagtartón utazó srác remegett, nagy valószínűséggel nem élvezte az utat odakint. A ruhája koszos volt, a feje lebillent. Nekem úgy tűnt, hogy részeg vagy legalábbis másnapos. Az autót egyébként egy dühös fiatal lány vezette. Szerintem a csomagtartón utazó pasi a párja lehetett, akivel vélhetően úgy összeveszett, hogy az utastéren kívülre száműzte kicsit gondolkodni. Talán egy túl jól sikerült házibuliból, vagy épp a szeretőjétől vitte haza a srácot. Más logikus magyarázatot nem tudok a dologra, a kocsiban ugyanis senki sem ült a sofőrön kívül” – írta olvasónk.

Reméljük mondanunk sem kell, hogy mennyire ön- és közveszélyes így utazni. Mondjuk, ha egy félrelépés miatt lett a csomagtartóra száműzve a fiatal srác, akkor a jövőben biztos kétszer meggondolja majd, hogy packázik-e a barátnőjével.

origo.hu

Kiderült, hol kell a hétvégén újabb zivatarokra számítani

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

borsonline.hu

Most erősítette meg a szomorú hírt Katalin hercegnéről a Buckingham-palota

magyarnemzet.hu

Valóra vált rémálom: kétszáz ember tankolta a rossz üzemanyagot Komáromban

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

travelo.hu

Videó: Tragédia a Mount Everesten - megdöbbentő, miért veszthette életét a hegymászó

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Azt hittük, hogy szellem van nálunk – amit megörökítettünk, az még borzalmasabb”

BIZARR

Mindent rögzített a kamera: szellemkutya tart rettegésben egy falut – Videó

BIZARR

17. századi festményen találták meg az időutazás bizonyítékát – Fotó

BIZARR

A Vatikán tud az idegenekről, de eltusolják – állítja a légierő pilótája

BIZARR

1986-os fotók kerülhettek elő egy űrlényről, de nem úgy néz ki, ahogy eddig gondoltuk

BIZARR

Lecsapolt vérű kutyákra, és madarakra bukkantak a Nagyláb otthonául szolgáló erdőben - Fotók!

BIZARR

1938-ban készült fotó lehet a bizonyíték az időutazásra

BIZARR

Az életével játszott: hátborzongató felfedezést tett egy férfi az erdő mélyén