Létrehozva: 2019.03.29.

Az orvosok se hittek a szemüknek: ikertestvérével a hasában született

Egy kolumbiai kislány jött világra ikertestvérével a hasában, a parazitát azonnali mûtéttel kellett eltávolítani.

Parazita ikertestvérével a hasában született egy kislány nemrégiben Kolumbiában. Az orvos a terhesség 35. hetében látta először az anyát, ekkor még májcisztának hitte az „elváltozást”.

Kiderült azonban, hogy a baba még mindig növekvő ikertestvéréről van szó. Az ilyesmi nagyon ritka, csak minden 500 ezredik esetben fordul elő ikerszüléseknél.

A 3D-s és 4D-s képalkotó eljárásokból derült ki, hogy a folyadékkal kitöltött üregben egy másik, miniatűr magzat van, akit élő köldökzsinór kapcsolt össze nővére bélfalával, ahol folyamatos volt a vérellátás.

Két héttel az ikerterhesség felfedezése után az orvosok császármetszéssel elindították a szülést, mert attól tartottak, hogy ha várnak, a belső magzat károsíthatja a nagyobb ikernővér hasi szerveit.

Az Itzamara névre keresztelt kislány születése után műtéttel eltávolították a félig kifejlett testvérét. A magzat 5 centiméteres volt, kezdetleges fejjel és végtagokkal, de nem volt önálló szíve és agya, vagyis nem volt alkalmas az életre - írja a New York Times.

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Történelmi pillanat: Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közösen jelenti be, miben állapodott meg Kína és Magyarország – élő tudósítás

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Az életével játszott: hátborzongató felfedezést tett egy férfi az erdő mélyén

BIZARR

Közeleg a végítélet, pusztító jóslatot kapott az emberiség

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

BIZARR

Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó