Németországban máris kezdeni akarják a sorozást

POLITIK
Létrehozva: 2016.07.27.

Titkolóznak a régészek: Rejtélyes koponyákat találtak az Antarktiszon!

Vírusként terjedt el az interneten annak a felfedezésnek a híre, mely szerint õsi, emberi koponyákra bukkant egy régészcsapat az Antarktiszon. Vajon igaz a hír, vagy csak egy hatalmas hírlapi kacsa?

A felfedezés nem csak azért észbontó, mert az írott történelem szerint csak 1820-ban tette ember a lábát a hatodik kontinensre, hanem azért is, mert a három koponya közül az egyik torzított, vagy megnyúlt agykoponyával rendelkezik.

A hírek szerint, Damian Waters és csapata tárta fel a maradványokat az Antarktisz La Paille régiójában. Waters, állítólag a New-York-i Smithsonian Intézet munkatársa, a felfedezést pedig még 2014-ben tette.

"Minden alkalommal, amikor felébredek, meg kell csípnem magam, hogy nem álmodom. Ezek a leletek újraértelmezhetik az egész emberiség történetét."

Hasonló hosszúkás koponyákat már a világ számos pontján találtak, de a legismertebb lelőhely ezek közül a perui Paracas félsziget környéke, ahol Julio Tello, perui archeológus még 1928-ban egy hatalmas temetőt talált, telis-tele a valaha feltárt leghatalmasabb, nyújtott koponyákkal. Ezek Paracas koponyákként váltak ismertté. Tello összesen 300 koponyát talált, amelyekről úgy gondolják, hogy körülbelül 3000 évesek. 

Az Antarktiszon fellelt nyújtott koponya bizonyíték lehet arra, hogy volt egy olyan civilizáció is, amely az Antarktiszon alakult ki, és kapcsolatot hozott létre szinte az egész világgal. Ugyanis nem csak Peruban, de Ázsiában, Afrikában és Európa területén is bukkantak ősi nyújtott koponyákra a sírokban. Igaz, ezek nagyrésze mesterségesen deformált fejforma volt, amivel alighanem, az adott kultúrát meglátogató, nyújtott fejű idegeneket akarták leutánozni.

A hír maga és az elmélet is hatalmas vitát gerjesztett az összeesküvés-elméletek kedvelői között. Egyesek szerint csak egy kínai hírlapi kacsáról van szó.

Sceptical honlap (www.skeptophilia.blogspot.co.uk) megpróbált utánajárni a hír valóságtartalmának. Már maga a felfedező személye is gyanús volt a számukra. Kutatásuk közben nem találtak Damian Waters nevű régészt a Smithsonian Intézet munkatársai közt. Bár a tény, hogy régészek kutattak a hatodik kontinensen, köztudott, de ők csak dinoszaurusz maradványokat találtak. 

Kiderült még, hogy egyik térképen sem szerepel La Paille (Franciául szalmát jelent.) nevezetű terület az Antarktiszon. Ráadásul a szenzációs leletről egyetlen fotót sem látott senki. A megjelent cikkekben általában az egyik paracas-i koponyát mutogatják...

Sokan csalásnak és szenzációhajhászásnak gondolják a hírt. Ennek ellenére igen nagy népszerűségnek örvend maga az elmélet, amely a hír nyomán született.

A tudósok ugyan nem zárják ki, hogy létezhetett egy elfeledett kultúra a hatodik kontinensen, de ennek alátámasztására eddig még semmiféle bizonyíték nem került elő hivatalosan. A hasonló hírek is csak az ufókkal és egyéb hihetetlen dolgokkal foglalkozó hírportálokon jelentek meg. Amíg pedig nincs kézzelfogható nyom erről, addig úgy kell tekinteni, hogy az Antarktiszon sohasem éltek emberek...

Forrás: express.co.uk

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

mindmegette.hu

Ezek a legjobb fogások a Primarkban, ha konyhai kiegészítőkre vadászol

mandiner.hu

Harciasak a svédek: ha Magyarország nem lép, majd ők megteszik

ripost.hu

Most jött a lesújtó hír: meghalt Tompos Kátya

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

ripost.hu

Pénzhoroszkóp: ennek a 3 csillagjegynek nyár végére brutálisan tele lesz a tárcája

ripost.hu

Aggasztó szöveget tett közzé az olimpikon párja

ripost.hu

Ha így főzöd az eperlekvárt, sokáig szép piros marad

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Mindent rögzített a kamera: szellemkutya tart rettegésben egy falut – Videó

BIZARR

17. századi festményen találták meg az időutazás bizonyítékát – Fotó

BIZARR

A Vatikán tud az idegenekről, de eltusolják – állítja a légierő pilótája

BIZARR

1986-os fotók kerülhettek elő egy űrlényről, de nem úgy néz ki, ahogy eddig gondoltuk

BIZARR

Lecsapolt vérű kutyákra, és madarakra bukkantak a Nagyláb otthonául szolgáló erdőben - Fotók!

BIZARR

1938-ban készült fotó lehet a bizonyíték az időutazásra

BIZARR

Az életével játszott: hátborzongató felfedezést tett egy férfi az erdő mélyén

BIZARR

Közeleg a végítélet, pusztító jóslatot kapott az emberiség