Létrehozva: 2016.03.21.

Rettenetes bosszút áll a rejtélyes gonosz fa, ha hozzáérsz!

Magányosan áll New Jersey-ben egy mezõ közepén az öreg tölgy, amit a helyiek egyszerûen csak az Ördög fájának hívnak. A legenda szerint egy farmer megölte az egész családját, majd erre a fára akasztotta fel magát. Más szóbeszéd szerint annakidején a Ku Klux Klán akasztott rajta szökött rabszolgákat.

A halottak lelkei azóta a fában élnek tovább. Állítólag, azokat, akik ártani próbála tölgynek, vagy a tövében könnyítettek magukon, hangosan szidalmazzák, esetleg csak megérintették, hamarosan valamilyen sorcsapás, vagy baleset érte.

A fa előtt hever egy szikla, ami természetellenes meleget áraszt magából, és ez átsugárzik a fára is. Még télen sem marad meg a hó rajta, bármilyen hideg is van. A természetellenes jelenségek híve szerint, ott van a pokolba vezető út kapuja, ahol a fa áll.

A közelben élők szerették volna kivágatni a fát, mert rossz hírét kelti a környéknek és az ingatlanok csak áron alul értékesíthetők, de mielőtt bármi is történhetett volna az ügyben, a fát érdekes módon védetté nyilvánították, így nem nyúlhattak hozzá.

Persze sem a hátborzongató legenda, sem a védettséget igazoló okirat nem gátolta meg a turistákat és a környébeli suhancokat, hogy bátorságpróbát tegyenek. A fa törzsén láncfűrészek, baltacsapások nyomai, és vésetek látszódnak, az ágakat letördelik. Sokan csak egy darabkát szeretnének emlékbe az Ördög fájából. Hogy mi lett a próbálkozókkal, nem tudni... 

A hatóságok dróthálóval voltak kénytelenek körbeburkolni a törzset a további rongálások megelőzésére.

A legenda napjainkban kiegészült azzal a motívummal, hogy a fának egy démoni őrzője is van, aki egy öreg, fekete Ford teherautóval üldözi a közeli úton a fának ártani szándékozókat. Miután leszorítja őket az útról, vagy szemből érkezve elvakítja fényszóróival a vétkes sofőröket, egyszerűen köddé válik... Nem egy furcsa balesetet írtak már a számlájára...

Mindenesetre a fa még mindíg áll... és a borzongásra váró kíváncsiskodókból sincs hiány.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

mandiner.hu

„Aki azt hiszi, hogy leelőztek minket a románok, az látogasson el hozzájuk” – szakértő a Mandinernek

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

BIZARR

Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó

BIZARR

Rémisztő, mit talált a térképet böngészve: videón a felfedezés

BIZARR

„Az idegenek lilák és nem zöldek” – állítja egy új tanulmány