Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.01.27.

Végigszelfizte az antarktiszi expedíción a saját haldoklását!

Egy bátor férfi 1600 kilométeres antarktiszi expedícióra indult gyalogosan. Azt gondolta, hogy elég kemény ahhoz, hogy végigcsinálja. A cél elõtt 30 mérfölddel esett össze.

Mínusz 50 fokban, 150 kilónyi felszereléssel, 1600 kilométeres távot akart megtenni, egyedül, valamivel több mint két hónap alatt. Ezt vállalta egy Henry Worsley nevű férfi, aki korábban a brit légierő különleges egységénél szolgált, és barátai, ismerősei szerint küldetésének tekintette, hogy továbbra is úgy éljen, mint a régi korok hősei. - írta a DailyMail.co.uk

A férfi, múltjára tekintettel azt gondolta, hogy elég kemény egy ilyen embert próbáló feladat teljesítéséhez az Antarktiszon keresztül. De a végcél előtt 30 mérfölddel összeesett, és a kórházban meghalt.

Utolsó üzenetében csak ennyit közölt a világgal: "utam a végéhez ért".

Az utazás elején minden jól ment. A család, a barátok és a közösségi oldalon gyűjtött követői figyelemmel kísérhették haladását, Õ pedig folyamatosan készítette a szelfiket magáról.

Az első fotón, december 29-én még egy mosolygós felfedezőt láthattok, tele bizakodással, akinek a következő, január 6-ai képen már az látható, hogy egy foga is kitört, amikor egy fagyott müzliszeletet próbált elharapni. De ezt sem fogta fel tragikusan.

De ahogy telt az idő, és fogytak a kilométerek, egyre fáradtabb, elgyötörtebb lett. 

150 kilónyi felszerelést mozgatott nap mint nap, mínusz 50 fokban. Összességében majdnem 1600 kilométert tett meg. Ez kiveszi az emberből az energiát. A folyamatos hideg meg még rátesz egy lapáttal. Ilyen zord körülmények közt még a pihenés sem tölti fel az embert...

Itt már megtört a tekintete, és teljesen kimerültnek tűnik. Látszik, hogy valami nincs rendben.

Utolsó képén egyértelmű az üzenet: baj van. De a férfi már nem akarta feladni a maga elé kitűzött célt.

Felesége, Joanna és gyerekeik, Max és Alicia még indulása előtt üzeneteket festettek a síléceire, amiktől azt remélték, átsegíti majd a nehézségeken az apukájukat, és szerencsét hoz neki.

"Meg tudod csinálni, Apa!"

Nem sok hiányzott, hogy sikerüljön...

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

magyarnemzet.hu

Készüljön, hamarosan eltűnhet az internet, komoly mágneses vihar éri el a Földet

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

vg.hu

Fordulat: mégis beengedhetik a magyarokat a Talgo vonatgyártóba

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

1938-ban készült fotó lehet a bizonyíték az időutazásra

BIZARR

Az életével játszott: hátborzongató felfedezést tett egy férfi az erdő mélyén

BIZARR

Közeleg a végítélet, pusztító jóslatot kapott az emberiség

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben