Ilyen lesz sorkatonai szolgálat Európában

POLITIK
Létrehozva: 2015.08.05.

Koszorúslány lett a 89 éves nagyi

A menyasszony felkérte majdnem 90 éves nagymamáját, hogy legyen a koszorúslánya. És a nagyi igent mondott. Aranyosan pózol az esküvõi fotókon, és végigtáncolta a lagzit is.

Szerző Ripost

Amikor a menyasszony, Christine Quinn összeírta, hogy kik legyenek a koszorúslányai, a két barátnőjén és a nővérén kívül, más nem jutott eszébe, mint a 89 éves nagymamája. Amellett, hogy a nagyija, az egyik legjobb barátnője is egyben.

Már csak rá kellett vennie, hogy vállalja. A nagyi először bizonytalan volt, hiszen a húszas éveiket taposó koszorúslányok közül azért kissé kilóg a maga majdnem kilencven évével, de végül beadta a derekát.

"Ki ne akarna a legjobb barátnője mellett lenni az esküvője napján?

Még meg volt rá az esély, hogy végül meggondolja magát, de azért megvarratták  a ruháját.

Végül Betty nagyi mindenkinek meglepetést okozott. Ahelyett, hogy a fárasztó esküvői ceremónia után hazament volna pihenni, ami az ő korában elfogadható, inkább végigtáncolta a lagzit, és remekül érezte magát. – írta a huffingtonpost.com. A sweetwaterportraits.com fotósa aranyos fotókat készített az eseményről.

origo.hu

Magyargyűlöletből, az utcáról hurcolják el az ukránok a magyarokat a háborúba

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

borsonline.hu

Nem takargatja tovább Tilla, ünnepel a család: még Majka is gratulált

vg.hu

Megvan, hol csaphat le először az orosz atomütőerő

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

vg.hu

Megtörte a csendet a verőcei hajóbaleset egyetlen túlélője

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

mindmegette.hu

Ebédötletek hétvégére: íme a 10 legtutibb rakott étel receptje, ezekből garantált a repeta

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Azt hittük, hogy szellem van nálunk – amit megörökítettünk, az még borzalmasabb”

BIZARR

Mindent rögzített a kamera: szellemkutya tart rettegésben egy falut – Videó

BIZARR

17. századi festményen találták meg az időutazás bizonyítékát – Fotó

BIZARR

A Vatikán tud az idegenekről, de eltusolják – állítja a légierő pilótája

BIZARR

1986-os fotók kerülhettek elő egy űrlényről, de nem úgy néz ki, ahogy eddig gondoltuk

BIZARR

Lecsapolt vérű kutyákra, és madarakra bukkantak a Nagyláb otthonául szolgáló erdőben - Fotók!

BIZARR

1938-ban készült fotó lehet a bizonyíték az időutazásra

BIZARR

Az életével játszott: hátborzongató felfedezést tett egy férfi az erdő mélyén