Létrehozva: 2016.12.03.

Dárdai csodacseréje dobogót ér

A magyar edzõ elõhúzta a Jokert a pakliból, megfordították a Wolfsburg elleni találkozót. Nem elõször változtatott célravezetõen a Hertha Berlin edzõje.

Óriási az öröm Berlinben, mert a Hertha idegenben 3-2-re megverte a Bundesliga 13. fordulójában a Wolfsburg együttesét. Nem Dárdai Pál csapatának állt a zászló, hiszen 70 perc játék után még 2-1-re vezetett a Wolfsburg.

A mérkőzés megfordításához azonban hozzájárult Dárdai Pál remek taktikai érzéke is, aki a 60. percben becserélte az idei nagy felfedezettjét, Alexander Essweint. A játékos néhány percben belül meg is hálálta a bizalmat, és távolról a kapuba lőtt.

Dárdainak idén már több zseniális edzői döntése volt, a bajnokság elején a magyar szakember ötből négyszer úgy nyúlt hozzá a cserékhez, hogy azok fontos gólt szereztek. Most újra nagyot húzott, és talán a Dárdai-féle mentalitás is kellett ahhoz, hogy a 90. percben kiharcolják a mindent eldöntő tizenegyest.

A Hertha Berlin a bajnokság harmadik helyén áll, csak az idény meglepetéscsapata, az RB Leipzig és a Bayern München előzi meg őket. A csapat menetelése jövő héten tovább folytatódhat, a berlini Olimpiai Stadionban idén mindig nyert a Hertha, ráadásul az a Werder lesz az ellenfél, amely idén csak két pontot gyűjtött idegenben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

Magyar Péter színt vallott a háborúról: „Ha rosszat mondanék Oroszországra, minden támogatómat elveszteném”

ripost.hu

VV Virág luxusmárkával villog, durván nekimentek a kommentelők

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

Még Sztankovics is elérzékenyült, megható akciót szervezett a Fradi

A NAP VIDEÓJA

Őrületes buli az éjszakában, magyarok ünnepelték a sikert - Videó

A NAP VIDEÓJA

Viperák, könnygáz, újabb videó került elő a magyar focibotrányról

A NAP VIDEÓJA

"Nem azért igazolták" – Kitálalt Szoboszlairól a magyar focista

A NAP VIDEÓJA

Mindent megmutat, átlátszó fehérneműben vonaglik a tetovált álomnő

A NAP VIDEÓJA

Súlyos eltiltás fenyegeti, lecsapott a magyar foci harcos rosszfiúja

A NAP VIDEÓJA

Videón a botrány: Megölelte a pályára szaladó nőt, súlyos büntetést kapott a kapus

A NAP VIDEÓJA

A kamera mindent vett, lányok csókolták egymás a meccsen