Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

INSIDER
Létrehozva: 2016.09.04.

Nagyon csúnyán megalázták a Videoton focistáját - Videó

Egy vesztes meccs után a nézõk nem tétlenkedtek, és sajátos módját választották annak, hogy nemtetszésüket kifejezzék. A biztonsági õrök nem tettek semmit.

A Videoton a nyári hajrában több játékost is leigazolt, egyikük egy tehetséges szerb csatár, Marko Scsepovics. A még mindig csak 25 éves focista korábban játszott az Olympiakoszban és a Partizanban is.

Utóbbi együttesnél két éve érte az a kellemetlenség, hogy csapatával kiesett a Bajnokok Ligája selejtezőjében a bolgárLudogoreccel szemben. Akkor épp Scsepovics volt a belgrádi együttes csapatkapitánya.

Miután a szurkolóknak nem tetszett a csapat produkciója, a pályára ment a Grobari (Sírásók) egyik csoportjának vezetője, és leszedte a csapatkapitányi karszalagot a Videoton friss igazolásáról.

Scsepovics persze nem mert reklamálni, a szalagot pedig később internetes árverésen hirdették meg.

origo.hu

Egyenként töröm el az összes ujjadat, Magyar Péter embere így fenyegetett meg egy újságírót

ripost.hu

Vad angyal, Esmeralda: mennyire emlékszel a sorozatokra?

mindmegette.hu

Hihetelen, mit tesz a csalán a növényekkel - így készíts tápoldatot belőle!

magyarnemzet.hu

Akkor hacacáré lesz Budapest mellett a hétvégén, hogy már szerdán forgalomkorlátozásra kell számítani

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

hirtv.hu

Vezércikk – Nekiestek Szijjártó Péternek a háborúpárti külügyminiszterek + videó

ripost.hu

"Ez a lány gyönyörű!" - Gelencsér Timivel akarják összehozni a világsztárt

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 27.: a Nyilas sikeres, a Kos békét köt

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

ripost.hu

Most jött: robbanás történt Magyarországon, nagy a baj

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

Ide-oda ugrálnak a kebelcsoda óriási mellei - Videó

A NAP VIDEÓJA

A kamera is vette, mindenkit otthagyott a megalázott Mbappé

A NAP VIDEÓJA

Még Sztankovics is elérzékenyült, megható akciót szervezett a Fradi

A NAP VIDEÓJA

Őrületes buli az éjszakában, magyarok ünnepelték a sikert - Videó

A NAP VIDEÓJA

Viperák, könnygáz, újabb videó került elő a magyar focibotrányról

A NAP VIDEÓJA

"Nem azért igazolták" – Kitálalt Szoboszlairól a magyar focista

A NAP VIDEÓJA

Mindent megmutat, átlátszó fehérneműben vonaglik a tetovált álomnő

A NAP VIDEÓJA

Súlyos eltiltás fenyegeti, lecsapott a magyar foci harcos rosszfiúja