Létrehozva: 2016.04.14.

Minden idők legfurább kupadöntőjébe lőtte Gera a Fradit - videó

83 éve várt Újpest-Fradi derbi: a lilák tízgólos vereségért vághatnak vissza. Ki nem találod, melyik csapat lesz otthon a zöldek arénájában!

A Ferencváros a kétgólos (és egy gólpasszt is jegyző) Gera Zoltán vezérletével győzte le 3-0-ra a Debrecent, és jutott be a május 7-i, a Groupama Arénában sorra kerülő Magyar Kupa-döntőbe.

Ott a Békéscsabán túllépő Újpest lesz a Doll-csapat ellenfele. Méghozzá nem akármilyen körülmények között!

A két nagy rivális már a 220. egymás elleni meccsére készülhet, de a kupadöntőben 1933 óta nem csaptak össze. Akkor kiütéses, 11-1-es Fradi-győzelem lett a vége. Ezért még akkor is nehéz lesz visszavágniuk a liláknak, ha otthon érezhetik majd magukat az ellenfél stadionjában. Nem, nem (csak) a zöld szurkolótábor várható kívülmaradása miatt: a versenykiírás alapján, hivatalosan az Újpest lesz a pályaválasztó, miután az elődöntő sorsolásánál az ő meccsük párosítása készült el előbb.

S ha ez még nem lenne elég furcsaság, itt egy újabb! Sem a kupagyőztes, sem a másik döntős nem indul az Európa-ligában, noha a sikerhez alapesetben ez dukálna. Csakhogy az eredménytől függetlenül már most biztos: a Fradi bajnokként a BL-selejtezőben kezd, az Újpest nemzetközi eltiltása pedig még nem járt le.

origo.hu

Szörnyű dolgok derültek ki Fico merényletével kapcsolatban

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

borsonline.hu

Lehetetlen retró kvíz: fogadjunk, hogy nem ismered fel a következő tárgyakat

vg.hu

Bidennek és Hszinek könyörög Zelenszkij miután egyik sem megy Svájcba az oroszok nélküli béketárgyalásra

ripost.hu

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

vg.hu

Óriásbörtön Magyarországon: nagy az érdeklődés a diplomás állások iránt – ennyit lehet keresni

ripost.hu

Mi történik a Fradinál? Nem kért a sztárjátékos a csapatból

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 16.: a Vízöntő elemében van, a Rák menjen a saját feje után

ripost.hu

Ezt nem láttuk jönni: száguld felénk, pillanatok alatt lecsap az ítéletidő

ripost.hu

Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

ripost.hu

Tragédia történt az éjjel: meghalt a 37 éves színész

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

Ide-oda ugrálnak a kebelcsoda óriási mellei - Videó

A NAP VIDEÓJA

A kamera is vette, mindenkit otthagyott a megalázott Mbappé

A NAP VIDEÓJA

Még Sztankovics is elérzékenyült, megható akciót szervezett a Fradi

A NAP VIDEÓJA

Őrületes buli az éjszakában, magyarok ünnepelték a sikert - Videó

A NAP VIDEÓJA

Viperák, könnygáz, újabb videó került elő a magyar focibotrányról

A NAP VIDEÓJA

"Nem azért igazolták" – Kitálalt Szoboszlairól a magyar focista

A NAP VIDEÓJA

Mindent megmutat, átlátszó fehérneműben vonaglik a tetovált álomnő

A NAP VIDEÓJA

Súlyos eltiltás fenyegeti, lecsapott a magyar foci harcos rosszfiúja