Létrehozva: 2023.02.15.

Kínos magyarázkodás, Messi és Neymar vitte el a balhét

Nehéz helyzetbe került a Paris Saint-Germain, ugyanis hazai pályán szenvedett 1-0-s vereséget a Bayern München ellen a Bajnokok Ligájában. A lefújást követően Lionel Messinek és Neymarnak is magyarázkodnia kellett.

Továbbra is a hőn áhított Bajnokok Ligája serleget üldözi a Paris Saint-Germain, a francia topklub tavaly egy elképesztő szerződéssel végül meggyőzte Kylian Mbappét a maradásról, így továbbra is a Lionel Messi-Mbappé-Neymar támadósorral rohamoznak. Azonban még a három világklasszis is kevés volt a Bayern München ellen (0-1) a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének odavágóján.

Hiába a sztártrió, a Bayern München otthon tréfálta meg a PSG-t Fotó: AFP

A PSG Mbappé becseréléséig igencsak haloványan játszott, ez pedig nem nyerte el a párizsi közönség tetszését, a hármas sípszó után Messi és Neymar vezetésével kivonult a csapat a szurkolók elé és elnézést kértek a teljesítményükért.

A lesgólig jutó Mbappé igyekezett pozitív maradni a visszavágóra: „Ez kétmeccses párharc. Nem tudjuk megváltoztatni, ami az első találkozón történt, így azért megyünk Münchenbe, hogy továbbjussunk. Tudjuk, hogy erre minden esélyünk megvan, szóval határozottan és erősen lépünk majd pályára” – nyilatkozta a francia világbajnok, aki sérülése miatt nem került be a kezdőcsapatba.

A müncheni visszavágót március 8-án rendezik. A PSG a katari hatalomátvétel óta egyedül 2020-ban tudott bejutni a BL-döntőbe, ám akkor a Bayern jelentette a végállomást.

 

origo.hu

Nagy a baj: Putyin kemény üzenetet küldött a NATO-nak

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

borsonline.hu

Könyörög a 96 éves néni, hogy engedjék haza a férjéhez - 100 napja szakították el egymástól őket

mandiner.hu

Economist: Az elkövetkező időkben három nő fogja meghatározni Európa sorsát

mindmegette.hu

Ebédötletek hétvégére: íme a 10 legtutibb rakott étel receptje, ezekből garantált a repeta

mandiner.hu

Nem fogja elhinni, hányadik helyen áll Szoboszlai Dominik a világ legértékesebb labdarúgói között!

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

mindmegette.hu

Ezek a legjobb fogások a Primarkban, ha konyhai kiegészítőkre vadászol

ripost.hu

„Már emiatt is megérte ezen a világon lenni” – kiszivárgott Tompos Kátya egyik utolsó üzenete, szívbemarkoló

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Tragikus évforduló: „Roppant fájdalmat élek át" - megszólalt Suhajda Szilárd barátja

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

TÜZELŐÁLLÁS

Keretet szűkített az Eb-re a magyar szövetségi kapitány

TÜZELŐÁLLÁS

Hét golyóval rálőttek az eszéki sportigazgató autójára

TÜZELŐÁLLÁS

Meddig tűrik még? Cristiano Ronaldo megint csődöt mondott