Létrehozva: 2024.04.16.

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

Még csak húsz éves, de nyomasztja az idő múlása a fiatalt, aki ezért kiélvez minden napot. Kőgazdag Aurél így ünnepelte a születésnapját:

Kőgazdag Aurél, a Kőgazdag Fiatalok első évadában tűnt fel először, amiben gyorsan be tudta bizonyítani nagyközönségnek, hogy tényleg nagyon tehetős családból származik. A reality celeb csak éli a lehető legjobb életét, sőt éppen a minap volt a születésnapja, kereken húszéves lett. 

Kőgazdag Aurél
Húsz éves lett Kőgazdag Aurél, a milliárdos csemete (Fotó: Bárány Aurél)

Kőgazdag Aurél a családdal ünnepelt

A TV2 fiatal sztárja a családjával ünnepelt először, a barátaival most a héten fog találkozni, ami még bevallása szerint is durva lehet majd.

Én a családommal töltöttem a születésnapot, a barátaimmal még nem tudtam megünnepelni, azt majd ezen a héten. Ez a születésnap egy kicsit visszafogott, de annál inkább szeretetteljes volt” – kezdte Kőgazdag Aurél a Ripostnak, aki egy nagyon finom fagylalttortát kapott, több ajándék mellett.

A torta az egy epres fagylalttorta volt, amit nagyon imádtam és kaptam egy-két ajándékot is. Kaptam egy nagyon jó parfümöt és egy-két pólót. A másik ajándékomat már láthatták korábban a szülinapom előtt pár nappal, ami egy Rolex Batgirl volt” – jegyezte meg Aurél, aki szerint ez a hat-hét millió forintos óra nagyon kellett neki.

Örülök az órának nagyon. Egy új sportautó mellé egy új karóra. Mi ez, ha nem egy ujjá-születésnap

– mondta a fiatal milliárdos csemete, aki számára nem jó élmény a húszas számba lépés.

Egy hétmillió forintos karórában feszít a friss húszéves – (Fotó: Bárány Aurél Instagram)

Nyomasztja az idő múlása

Ugyan Aurél még csak most lett friss húszas, mégis nyomasztja, hogy olyan, mintha csak tegnap lett volna 16.

Megmondom őszintén nem jó, hogy egyre idősebbnek érzem magam. Amikor a 16-ot vagy a 18-at ünnepeltem, sokkal könnyebb volt, de most már elkezdtem érezni a nyomást, hogy tényleg jön a felnőtt élet. Hamarosan család, hamarosan elég komoly dolgok következnek az életemben. De sajnos ezzel a gondolattal nem tudok mit tenni, csak élek a mának és kiélvezek minden napot. Ugyan még nem vagyok negyven, de olyan gyorsan telik az idő, hogy félek a naptól, amikor ráeszmélek, hogy már négyessel kezdem a koromat, nem pedig kettessel” – osztotta meg velünk félelmét Aurél.

 

origo.hu

Nagy a baj: Putyin kemény üzenetet küldött a NATO-nak

ripost.hu

Kiderült: szakított Dudás Miki és szerelme

metropol.hu

Kőkemény retró kvíz: vajon tudod minden kérdésre a választ?

mandiner.hu

Ferenc pápa ismét meggondolatlan kijelentéseket tett

life.hu

Harry herceg újra kihúzhatja a gyufát: meglepő információ látott napvilágot

hirtv.hu

A tűzzel játszik a Nyugat az oroszok szerint, akik Orbán Viktorral kapcsolatban is megszólaltak

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

mindmegette.hu

Ezek a legjobb fogások a Primarkban, ha konyhai kiegészítőkre vadászol

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

"A menyem szörnyű anya, féltem tőle az unokámat"

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Csoda történt: Győzike kigyógyult a pánikbetegségéből

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: így még nem láthattad a népszerű énekesnőt - Fotók

SZTÁRDZSÚSZ

„Én lettem az új Dalai Láma, amióta elolvastam 35 könyvet” – Aurelio Instagramon ad tanácsokat követőinek