Létrehozva: 2024.04.29.

Műtétjei után agyrázkódást szenvedett a magyar olimpikon

Sokan vélték úgy, hogy a sportág történetében első női olimpikonunk, Hámori Luca felesleges kockázatot vállal, ha indul a belgrádi Eb-n. Nos, agyrázkódást szenvedett, és kiesett.

Sorozatos műtétek után furcsán "elcsalt" meccsel, s agyrázkódással tért haza a belgrádi Európa-bajnokságról Hámori Luca kőszegi ökölvívó. A párizsi olimpiára a sportág első magyar női versenyzőjeként kijutó sportolónak elsősorban a meccshiányát kellett pótolnia. A sokra hivatott boksozló több fogműtét után úgy vélte, az ötkarikás fellépése előtt jó, ha tétlégkörben méreti meg magát.

"Januárban műtötték a bal vállamat, azt követően igyekeztem felmérni a szerb fővárosban, hogy hol tartok" – magyarázta a Ripostnak Hámori Luca. "Az a belga Oshin Deriew került az utamba, aki hozzám hasonlóan a tavalyi Európa Játékokon harcolta ki az olimpiai rajtjogot, mint én."

Hábori Luca / Fotó: Nemzeti Sport

Szemtanúk szerint kifejezetten élvezetes rangadót vívott a két párizsi éremesélyes öklöző. A harmadik menetben Luca kemény pofonokkal elhúzott, a pontozók ezt értékelték is, 3:2 arányban őt hozták ki győztesnek. Csakhogy a szabályok szerint megosztott pontozásnál egy afféle „pótzsűri” is dönt. Nem tudni, ezek az urak melyik meccset nézték, mindenesetre Luca 3:2-re nyert mérkőzését 4:3-mal utólag a belgának adták.

"A műtött bal vállamat éreztem a találkozó során, ennek ellenére a jobbal azonos erejű ütéseket vittem be, viszont nem árt, ha idehaza megvizsgáltatom"

– folytatta a kőszegi bunyós. Az sem tett jót neki, hogy Deriew kifejezetten tisztátalanul bokszolt, többször szabálytalanul tarkót ütött, sőt, egy alkalommal fültövön vágta magyar riválisát.

Attól kezdve éreztem, hogy egyensúlyilag nincs minden rendben. A meccs után kiderült, hogy agyrázkódást szenvedtem, hánytam, és elég rossz állapotban érkeztem vissza Budapestre.

Hámori kizártnak nevezi, hogy ezek a panaszok megakadályozzák párizsi rajtját. Kipiheni magát, és június elején egy nemzetközi tornán ringbe lép azért, hogy kellő meccsrutinnal utazzon a francia fővárosba.

Három a magyar igazság, kétszer kikaptam a belgától, de Párizsban megverem

– ígérte.

 

origo.hu

Verőcei hajótragédia: megrázó, amit az egyik áldozat barátnője mondott a lányról

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

borsonline.hu

Megszületett az új rapkirály: G.w.M büszkén öleli magához kicsi fiát - FOTÓ

mandiner.hu

Csütörtök reggelig kettészakadhat Románia

hirtv.hu

Mennek a francia katonák Ukrajnába

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

mindmegette.hu

Így néz ki belülről az első magyar Primark – videón az üzlet!

ripost.hu

Tömegbaleset történt, áll a forgalom Budapestről kifelé

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

ripost.hu

Betegséggel küzdött, elhunyt a világbajnok magyar kézilabdázó

ripost.hu

Őrület Liverpoolban, Szoboszlai magyar csapattársat kaphat

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Szurkolók rohanták le a Fradi focistáit, bulizott az éjszakában a bajnokcsapat - Fotók

OLDALVONAL

Tragikus hős lett a Fradi gólkirálya, mi lesz így az Eb-n?

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

„A szüleimmel szurkolunk a válogatottnak" - így várja az Eb-t a mellőzött magyar hátvéd

OLDALVONAL

„Pedig nem gyakorolja a büntetőket" - magyar sztárt ünnepeltek Lengyelországban

OLDALVONAL

„itt én vagyok a főnök" - Mbappé testőre arrébb lökte a riportert

OLDALVONAL

Teljes a káosz Dárdai után, vadásznak az edzőre Berlinben