Ilyen lesz sorkatonai szolgálat Európában

POLITIK
Létrehozva: 2023.08.29.

Marco Rossi velük indulhat harcba, a Fraditól jöhet a megmentő

A magyar labdarúgó-válogatottra hamarosan kulcsfontosságú Európa-bajnoki selejtező vár Szerbia ellen, ezt követően pedig Csehországgal játszik barátságos találkozót. Marco Rossi szövetség kapitánynak kiváló formában lévő csatár segíthet a gólszerzésben.

Szeptember 7-én rangadót játszik a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezőn, ellenfele ugyanis a csoport másik nagy favoritja, Szerbia lesz. Három nappal később, szeptember 10-én pedig Csehország ellen játszik felkészülési találkozót a Puskás Arénában. Marco Rossi szövetségi kapitánynak jó hír, hogy a Ferencvárosban futballozó középcsatár, Varga Barnabás remek formának örvend.

Varga Barnabás (középen) adta ,meg a kegyelemdöfést az íreknek
Varga Barnabást egyelőre képtelenek tartani a védők a Ferencvárosban Fotó: origo

Ugyan első két mérkőzésén még ő sem tudott segíteni csapatának a KI Klaksvík ellen, ezt követően megtalálta góllövőcipőjét. A Konferencialiga selejtezőjében eddig öt találkozón hat gólt szerzett, emellett pedig kiadott három gólpasszt is. Az NB I-ben szintén megtalálta góllövőcipőjét, itt három összecsapáson négy gól és három gólpassz a mérlege.

Ez már önmagában remek teljesítmény, az viszont külön kiemelendő, hogy két alkalommal mesterhármasig jutott, amit igazságosan elosztott, először a Konferencialigában köszönt be a Hamrun Spartansnak, múlt hétvégén pedig a bajnokságban volt csapatát, a Paksot szomorította el háromszor.

Ezzel vélhetően Varga lesz Marco Rossi első számú választása, Ádám Martin és Németh András ugyanis nem pályafutásuk legszebb napjait élik. Előbbi az új idényben nem tudta magát tartósan beverekedni az Ulszan Hyundai kezdőcsapatába, idei 23 bajnokiján öt gólt és három gólpasszt jegyzett. Németh bár felépült sérüléséből, a német másodosztályú Hamburgban egyelőre csak percek jutnak neki. Opció lehet akár Sallai Roland centerbe állítása, eddigi idei tétmérkőzésén már két gólnál és egy gólpassznál jár a Freiburgban.

Rossi augusztus 29-én, kedden kora délután hirdeti ki keretét a soron következő két párbajra.

A magyar válogatott szeptember 10-én lép pályára Szerbiában Eb-selejtezőn, majd 10-én jön a csehek elleni, hazai barátságos meccs.

 

origo.hu

Ennél undorítóbb embert nem láttam, a családjával is mit csinált? - ezt mondják a magyarok a Fidesz-szavazókat állatozó Magyar Péterről - videó

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

borsonline.hu

Már az exférje sem ismer rá: így néz ki most a Házasság első látásra szereplője!

magyarnemzet.hu

Ilyen nincs: négyszázmilliót nyert a lottón a milliárdos piramisjáték főkolomposa

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

vg.hu

Megtörte a csendet a verőcei hajóbaleset egyetlen túlélője

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

mindmegette.hu

Minden háztartásban ott vannak, és titkon zabálják az áramot: szabadulj meg a fantomfogyasztóktól!

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Újabb botrány a királyi családban, kitálalt a komornyik

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Sokkoló hír Szoboszlairól: kiderült, mennyit ér

KIAJOBB

Erre büszkék lehetnek a Fradinál, évek óta nem volt ilyen a fociban

KIAJOBB

Őrületes káosz, nem biztos a sztárpilóták jövője a Forma-1-ben

KIAJOBB

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik volt edzője máris visszatér, Klopp hozhat szerencsét a BL-döntőn

KIAJOBB

Történelmet írt, tíz éve még asztalossegéd volt a Konferencia-liga döntő hőse

KIAJOBB

Nem kell aggódni érte, Milák Kristóf bődületes rekordbeállítással tért vissza

KIAJOBB

Áll a bál, Détári Lajossal csúnyán kitoltak