HŰHA

Szerző Doris

Létrehozva: 2023.12.01.

Ezt művelte az arcával Vajna Tímea, rá se lehet ismerni – fotó

Az Amerikában élő üzletasszony egy igazi kaméleon. Neked hogy tetszik az új külseje?

Vajna Tímea november 30-án ünnepelte a 41. születésnapját, és vitathatatlanul igencsak mozgalmas időszakot tudhat maga mögött. Könnyekből és nevetésből is jutott bőven, pár hónappal ezelőtt ugyanis elvesztette a számára legkedvesebb házi kedvencet, a Szimba névre hallgató macskáját. Timi egy hosszú Instagram-bejegyzésben árulta el, hogy a cica súlyos beteg volt, már a gyors orvosi segítség sem tudta megmenteni az életét.

Fotó: Markovics Gábor

Az Amerikában élő üzletasszony sokáig gyászolta Szimbát, ám a tengerentúli bulvárlapok figyelmét nem ezzel keltette fel. Sokkal inkább azzal, hogy az elmúlt pár hétben rengeteget bringázott Arnold Schwarzeneggerrel, ezért már össze is boronálták őt a Terminátorral, főleg, miután Schwarzi az egyik lesifotón egy cuppanós puszit is nyomott Timi szájára. Az persze elkerülte a helyi sajtó figyelmét, hogy a bringázós képeken feltűnik Timi régi-új párja, Zoltán is, aki egyszer már eljegyezte az üzletasszonyt, ám akkor szakítás lett a románc vége.

Új külső, új élet?

A közösségi oldalakat elnézve, Timi nem kerített nagy feneket a 41. születésnapjának, vagy ha mégis, akkor nem tartotta annyira fontosnak, hogy erről az Instagramon is megemlékezzen. Az viszont biztos, hogy a külsejét megújította, méghozzá igencsak látványos módon. Az csak egy dolog, hogy kék kontaktlencsével dobta fel a megjelenését, hiszen ez egy ideiglenes változtatás. Ám a kommentelőknek az is feltűnt, hogy Timi ajkai jóval teltebbek lettek, így minden jel arra mutat, hogy meglepte magát egy ajakfeltöltéssel.

Neked hogy tetszik a változás?

Árulja a budai luxuslakását

Egyre inkább nem fér hozzá kétség, hogy Vajna Tímea Amerikában tervezi a jövőjét és a családalapítást, ugyanis októberben piacra dobta magyarországi luxusotthonát, amit 1,3 milliárd forintért árul. Timi fontosnak tartotta tisztázni, hogy ez nem az Andy Vajnával volt közös otthonuk, ezt már ő maga vásárolta 2020-ban Budán, ám nem szeretne hazaköltözni.

 

origo.hu

Szilágyi Liliána szállodában takarít és modellkedik Mexikóban

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

borsonline.hu

Lehetetlen retró kvíz: fogadjunk, hogy nem ismered fel a következő tárgyakat

magyarnemzet.hu

Akkor hacacáré lesz Budapest mellett a hétvégén, hogy már szerdán forgalomkorlátozásra kell számítani

life.hu

Jennifer Lopez exei kitálaltak: ilyen az énekesnő, amikor nincs a nyilvánosság előtt

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

travelo.hu

Ide utazz ezen a nyáron, a csillagjegyed alapján – 1. rész

ripost.hu

Betegséggel küzdött, elhunyt a világbajnok magyar kézilabdázó

ripost.hu

Szívfacsaró látvány: így néz ki a verőcei hajóbalesetben elhunyt Bogi sírja - fotó

ripost.hu

Őrület Liverpoolban, Szoboszlai magyar csapattársat kaphat

ripost.hu

Teljes a káosz Dárdai után, vadásznak az edzőre Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Végre lekerül a nyomkövető! Így változik meg Aurelio élete a végleges szabadulása után

HŰHA

Ez hogy történhetett? Marics Peti kabátjában jelent meg Tomán Szabina

HŰHA

Meglepő vád a Next Top Model Hungary zsűrijétől: ennek a lánynak híznia kell

HŰHA

Opitz Barbi: Ne engem fenyegess, hogy megölsz!

HŰHA

Ezt nem láttuk jönni: talpig bőrben jelentett be izgalmas hírt Tolvai Reni

HŰHA

"Ez a lány gyönyörű!" - Gelencsér Timivel akarják összehozni a világsztárt

HŰHA

Durva kérdéssel sértette vérig rajongója Molnár Andit – olyan választ kapott, amit garantáltan nem tesz zsebre

HŰHA

Forró! Péterfy Bori a színpadon smárolta le a magyar színésznőt