FÜLES

Szerző B. V.

Létrehozva: 2023.12.11.

Erre készül most a Sztárban sztár leszek győztese - Videó

A tehetséges előadónak már konkrét tervei vannak a nyereményével kapcsolatban.

Karapancsev Kristófot választották meg Magyarország legsokoldalúbb előadójának a Sztárban sztár leszek! negyedik évadában. A győztes hétről hétre dicsérte a zsűri, miszerint mindig ő hozza le a legjobban az épp kapott feladatot. Sokan úgy vélik, hogy ez rendkívül alázatos munkájának volt köszönhető, ám Kristóf kiemelte: rengeteg köszönhet a háttérmunkásoknak is. 

Sztárban sztár leszek! döntő
Karapancsev Kristóf igényes karriert építene nyereményéből. Fotó: Mate Krisztian

Borzasztó nehéz út volt ez. Életemben először sikerült belelátni abba, amit szeretnék csinálni egész életemben, és azt kell mondjam, hogy a karrierem egyik fő célja az lesz, hogy kiemeljem, akik a háttérben dolgoznak. 

- nyilatkozta hálával telve Kristóf, kiemelve azt, hogy nekik is köszönhető az, hogy ő most bizony nyertesnek mondhatja magát. 

Most már te nem ronthatod el, hogy ennyi ember dolgozott rajtad, hogy ilyen profi munkát végeztek.

 - osztotta meg azt, mit is gondolt minden alkalommal a stábtagok munkáját követően. 

Habár azzal egyetért, hogy alázat is kellett a sikerhez, számára ez sportmúltja miatt nem volt nehéz. 12 évig úszott, ahol a folyamatos győzelmek és veszteségek mellett megtanulta már ezt, sőt:

Az, hogy alázatos az ember az nem egy olyan dolog, amit csinál, hanem, amit érez.

 - tette hozzá.

A Sztárban sztár leszek! idei évadában mindeddiginél nagyobb nyereményt kapott Kristóf: 20 millió forintot, és egy vadonatúj kocsit. Ezekkel is határozott célja van már:

Az autót nem összetörni, nagyon megóvni. A pénzzel pedig mindenképpen egy igényes karrier felépítése lesz a célom elsősorban. A nagy részével. A maradékot pedig félretenni.

 

 

 

origo.hu

Élőben közvetítették a brutális iszlamista késelést Németországban - videó

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

borsonline.hu

Nem takargatja tovább Tilla, ünnepel a család: még Majka is gratulált

mandiner.hu

Putyinék szerint Magyarország példátlan nyomás alatt áll – az okát is elmondták

ripost.hu

"20 éves vagyok, a párom 44 - azt hiszik, az egyik gyereke vagyok"

vg.hu

Bukás lehetett Azahriah tripla koncertje a Puskásban – csillagászati összegek derültek ki

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

"Tudom, hogy ez tiltólistás" – nem hiszed el, mit tett a várandóssága alatt Berki Mazsi

FÜLES

Elszólta magát Jakupcsek Gabriella, Bochkor Gáborról fantáziált

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

„A kapcsolatunk az nekünk szól, nem pedig az embereknek” – Pető Brúnó a magánélete körüli pletykákról vallott

FÜLES

Aggasztó: kórházba szállították a népszerű műsorvezető kislányát

FÜLES

„Már emiatt is megérte ezen a világon lenni” – kiszivárgott Tompos Kátya egyik utolsó üzenete, szívbemarkoló

FÜLES

Újabb botrány a királyi családban, kitálalt a komornyik