Létrehozva: 2022.05.20.

Budapesti betöréstérkép: ez a legveszélyesebb kerület

Rendőrségi adatok alapján elkészítették a főváros betöréstérképét és az is kiderült, mit lopnak el a legtöbbször a lakásokból.

Évek óta csökken a betörések száma Budapesten, de még így is közel 1300 lakást nyomtak fel a bűnözők. 

Hány betörés történik évente?

2020-ban a fővárosban 1846 betöréses lopást regisztráltak, illetve 1274 lakásbetörést, ami jóval kevesebb, mint az előző évi adatok. Ez vélhetően a koronavírus-járvány számlájára írható. Ugyanakkor az is elmondható, hogy az esetszámok évek óta csökkennek: a betöréses lopások esetében utoljára 2015-ben történt több eset, mint az előző évben, a lakásbetörések száma pedig 2013 óta csökken-olvasható a Pénzcentrum összesítésében.

Theft,,Burglary,And,People,Concept,-,Thief,In,Mask,Stealing
Fotó: Shutterstock

Ezekbe a lakásokba törnek be a legtöbbször

Az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Kriminológiai Intézet néhány éve, 139 hazai betöréses lopás elkövetőjének megkérdezésével elvégzett egy kutatást. Ebből kiderült, hogy a bűnözők legkedveltebb célpontjai sorrendben:

  • a családi házak
  • a társasházi lakások
  • a panellakások
  • és a sorházi lakások.

Így törnek be a legtöbbször

A statisztikák alapján a betöréseket leggyakrabban a nyílászárók megrongálásával, az ajtó és ablakbetöréssel, azok befeszítésével, benyomásával követik el. Csalami János, biztonságtechnikai szakértő szerint jó elrettentő hatása van, ha biztonsági védelemmel ellátott felhívás van kirakva az ajtóra, kapura, valamint a jól látható riasztófelszerelést sem kedvelik a betörők.

Fotó: Czanner

Mit lopnak el a legtöbbször?

A Pénzcentrum kérdésünkre a Groupama biztosító elárulta, hogy adataik szerint a legkeresettebb értékek az ékszer, az otthon tárolt pénz, nemesfém, laptop, gépészeti berendezések, motoros kéziszerszámok, értékes hangszer. Az Allianz közlése szerint az elkövetők körében a készpénz a legkedveltebb, de a betörők szívesen visznek el nagy értékű elektronikai eszközöket és okosotthon felszereléseket is. A K&H azt közölte, hogy az ügyfeleiktől főleg pénzt, ékszert, laptopot, mobilt és kerti gépet loptak. Az Aegon listáján pedig a készpénz, illetve az elektronikai kütyük mellett szerepeltek még a márkás órák, illetve a nívós ruházat is.

Ezek a legveszélyesebb kerületek

A XIV. kerületben történt a legtöbb lakásbetörés 2020-ban, de a lista elején végzet Óbuda, illetve a XI. kerület is. Őket a XVIII. és a XIX. kerület követi. A legkevesebb betörés a Várnegyedben történt, ott összesen 12 ilyen bűncselekményt követtek el abban az évben, de a XXIII. kerületben is csak 13-at. Jól teljesítettek még a belvárosi kerületek is, illetve a XV., Újpest és XXI. kerület is.

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

borsonline.hu

Nem takargatja tovább Tilla, ünnepel a család: még Majka is gratulált

ripost.hu

"A menyem szörnyű anya, féltem tőle az unokámat"

vg.hu

Megvan, hol csaphat le először az orosz atomütőerő

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

travelo.hu

Videó: Tragédia a Mount Everesten - megdöbbentő, miért veszthette életét a hegymászó

ripost.hu

Aggasztó szöveget tett közzé az olimpikon párja

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LEHÚZÁS

Így lehet megúszni az online piacteres csalásokat!

MANI

Kiderült, kinek a pénzére utaznak a kiberbűnözők - meglepő, de nem az idősekére!

MANI

Fontos határidő jár le: eddig van idő nyilatkozni!

MANI

Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal