INSIDER

Szerző E. R. A.

Létrehozva: 2024.02.19.

"Láttam meghalni": csodákra képes a Széchenyi-díjas mágus

Nagy utat járt be Illy Tamás Roland, mire a titkát a nagyvilágnak el merte mondani. Az ország első Széchenyi-díjas mágusa gyerekkora óta tudja, hogy különleges képességgel áldotta meg a sors. Halált, életet és sikertörténeteket is lát. Elmondta, mióta és miért segít másokon.

Ha kell, éjt-nappallá téve foglalkozik Illy Roland Tamás az emberekkel, akik felkeresik őt. A spiritualitás magasiskoláját űzi, nagy utat járt be, mire eljutott odáig, hogy kimondja: hivatásos mágus, aki részben egy indiai mestertől tanulta irányítani és jóra fordítani különleges képességét.

Tamás 12 éves kora óta tudja, hogy szerinte különleges képessége van /
Tamás 12 éves kora óta tudja, hogy szerinte különleges képessége van / Fotó: Olvasói fotó/Ripost

„Távolról láttam, amit anya tesz”

A zalaegerszegi férfi 12 éves volt, amikor először felfedezte adottságát. Képes olyan dolgokat látni, amit mások nem: a jelen és a jövő titkait is fel tudja tárni. „Először álmok, képek, majd megérzések formájában érkezett a képességem. Eközben megjelent előttem a két egyiptomi istenség, Izis és Anubis. Ők segítenek nekem a munkámban” – kezdett el mesélni Tamás.

Fiatalon saját szórakoztatására és képességének tesztelésére próbálgatta az erejét. 

Édesanyám és apukám nem éltek együtt. Kaposváron éltünk, és volt anyának egy udvarlója, akivel szerettem volna, ha összejönnek. Ezért néha becsuktam a szemem, és nekik szurkolva megnéztem, találkozik-e anya a férfival. Távolról láttam, amikor munka közben odament hozzá a férfi. Ezután felhívtam, hogy megkérdezzem, tényleg megtörtént-e az egész, és kiderült: igen!

 - mondta Tamás, majd nevetve hozzátette: sajnálja, hogy nem jött össze az anyukája a hódolójával.

Az sem volt ritka, hogy a nagymamáját is csekkolta. „Kíváncsi voltam, mit főz, de volt, hogy kapált vagy otthon tett-vett. Mindig tudtam, mit csinál épp a családom” – idézte fel a férfi.

„Tudtam, hogy meg fog halni”

Tamás tinédzser volt már, amikor az iskolatársainak osztott kapcsolati tanácsokat: „Előre láttam, melyik kapcsolat hogy ér véget” – folytatta.

A társai között nyílt titok volt, hogy különleges. Először Bálint barátja mondta ki, hogy szerinte különleges: „Tizenhét éves voltam, és közölte, hogy szerinte látó vagyok” – árulta el a férfi.

Teltek az évek, és a mágus tovább próbálgatta a képességét – mígnem 23 évesen eluralkodott rajta a dolog. Kávézókban, az utcán – lépten-nyomon mindenki életébe belelátott

Láttam, ki miben hal meg, vagy milyen tragédiákat él majd át. Egyszer az utcán egy férfit hallottam, hogy rallyzni akart menni. Tudtam, ha elmegy, meg fog halni autóbalesetben, de nem tudtam neki szólni. Nem hitt volna nekem

 – idézte fel a férfi.

A Széchenyi-díjas mágusnak megjelent két egyiptomi istenség is. Ők is segítik a munkájában /
A Széchenyi-díjas mágusnak megjelent két egyiptomi istenség is. Ők is segítik a munkájában / Fotó: Olvasói fotó

Öngyilkos akart lenni

Mindennek már 14 éve. Azóta Tamás megtanulta kontrollálni a képességét. Esténként meditálok, és egy transzjellel – csettintéssel – ki és be tudom kapcsolni a képességem, ha szükségem van rá” – árulta el a férfi.

Hivatásos mágusnak tartja magát, és már rengeteg embernek segített. Füstölők, gyertyák, elixírek segítik őt, hogy a legtöbbet kihozza magából– és persze a társa, Horváth Diána asztrológus. 

Átoklevétel és tisztítás, energiakezelés, mágia – a többi között ezek vannak a tarsolyukban. Képességével sokaknak segített már talpra állni, köztük egy anyának is.

Két hónappal ezelőtt egy Erzsébet nevű hölgy keresett meg, hogy segítsek neki. Egyedül neveli a hétéves gyerekét, de nem volt pénze, munkája. Annyira padlón volt, hogy öngyilkos akart lenni. Az összes csakrája elzáródott, és már nem gondolkodott tudatosan. Csakratisztítással, két hónap alatt segítettem neki. Azóta munkája van, tudatos és boldogan neveli Áront- mesélte Tamás.

A férfit és asztrológus társát is sokan igazi csodatevőnek gondolják: betegeknek, alkoholistáknak is segítettek talpra állni. És pont ez ad erőt Tamásnak nap mint nap, hogy folytassa.

Mindig gondoskodtam a rászorulókról, pénzzel, ruhával, élelemmel – ahogy tudtam. Ezért is kaptam Széchényi-díjat évekkel ezelőtt. Diána mutatott rá, hogy a képességemet mások megsegítésére is használhatom – nemcsak materiális, hanem energia síkon is. Nekem ez a küldetésem” – zárta szavait a mágus.

 

origo.hu

Kitálalt Jákob Zoltán volt felesége: ezért váltak el valójában

ripost.hu

Vége! Teljesen váratlanul bejelentette visszavonulását a magyar válogatott focista

borsonline.hu

Összejött a Házasság első látásra és a Nagy Ő két sztárja? Kiderült az igazság!

hirtv.hu

Nagyon fontos dolgokra mutatott rá Bayer Zsolt a Békemenet kapcsán + videó

metropol.hu

Tompos Kátya korábbi interjújában vallotta: ez volt élete vágya

mandiner.hu

Sokkoló vallomást tett a verőcei hajóbalesetet elszenvedő motorcsónak egyetlen túlélője

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

mindmegette.hu

Ezek a legjobb fogások a Primarkban, ha konyhai kiegészítőkre vadászol

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

ripost.hu

Aggasztó szöveget tett közzé az olimpikon párja

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

„Már emiatt is megérte ezen a világon lenni” – kiszivárgott Tompos Kátya egyik utolsó üzenete, szívbemarkoló

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

"Nem fogunk háborúzni!" - Június 9-én is nemet kell mondani az őrült háborús tervekre

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter pártja egy piramisjáték párt

INSIDER

Árad a Duna - Ezeken a helyeken ki is önthet a hétvégén!

INSIDER

Nem nyugodhatnak meg a 11 évesen elhunyt magyar kislány szülei

INSIDER

Mészáros Lőrinc 20 milliót adományozott Tompos Kátya kezelésére