Létrehozva: 2016.02.28.

Ez a legfontosabb dolog, amire edzés közben figyelned kell

Higgy nekünk: az edzõteremben ezt érdemes leginkább megfogadnod.

Ha eddig átadtad magad a téli lustálkodásnak, akkor most már te is érzed, hogy ideje tenni valamit a tavasz érkeztével. Úgy döntöttél, hogy ellátogatsz egy edzőterembe? Nagyon jó ötlet, vágj bele! De a gépek használatán és a megfelelő óratípus kiválasztásán túl is van néhány fontos dolog, amit nagyon fontos észben tartanod az edzések során.

Tedd félre a gátlásaid

Attól tartasz, hogy fújtatni, izzadni, lihegni fogsz? Na és? Nehogy azt hidd, hogy a többi látogató már súlyzókkal a kezében született. Mire odáig jutottak, ahol most tartanak, legalább egy kádnyi izzadtságot tudtak volna összegyűjteni az edzőpólóik kicsavarásával...

Figyelj és tanulj

Járj nyitott szemmel, edzés közben nézelődj és less el néhány trükköt a gyakorlottabbaktól. Lehet, hogy olyan mozdulatsort végeznek, ami neked idáig még eszedbe sem jutott. Jó ötleteket tudsz meríteni, ha szemlélődni kezdesz.

De ne figyelj túlságosan

Persze nem csak azért javasoljuk ezt, mert a végén még furcsállni fogják, miért bámulsz hosszan egyes embereket, hanem azért is, mert mindent, de tényleg mindent a saját képedre kell formálnod! Lesd el az ötleteket a rutinosabbaktól, de végezd könnyítve őket, óvatosabban, kisebb súlyokkal, lassabban. Ne feledd: az ő testük már jobban hozzászokott a megerőltetéshez, mint a tiéd. Nyugi, nemsokára már te is azok közé tartozol, akitől mások lesnek ötletet!

Kérdezz

Ha olyasmit látsz valakitől, amit szívesen kipróbálnál: kérdezd meg, ő hogyan kezdte! Ha nem vagy benne biztos, hogyan kell használni valamelyik gépet: kérj segítséget! Szívesen és készséggel fognak segíteni a körülötted lévők. Lesz, aki azért, mert kedves és önzetlen, és olyan is lesz, akinek legyezgeti a hiúságát, hogy ő már ennyire profi. De mit számít, hogy milyen okból segít, nem igaz? Persze túl hosszan ne tartsd őket szóval, miközben edzenek. Ha még több mondanivalód van, azt hagyd akkorra, amikor már végeztek a köreikkel és nem tartod fel őket.

Ne úszd meg az edzést

Alibiből lemenni az edzőterembe? Persze ez is egy módszer, szuper társasági életet tudsz élni akkor is, ha kényelmesen bandukolsz a futógépen, miközben még tetrisezni is tudsz a telefonodon. De ettől ne várj csodát, legfeljebb jobb közérzetet. Igenis kell, hogy kihívásokat állítsd magad elé!

Legyél magaddal kíméletes

Nem, nem mondunk ellent az előző pontnak. Csak arra figyelmeztetünk, hogy ne képzeld magad szuperhősnek, ne erőlködj addig, amíg már szédülsz és kezd beszűkülni a látómeződ. Annak nincs sok értelme, ha kikészíted magad már az első néhány alkalommal! A jelszó a megugorható kihívás és a fokozatosság.

Legyél türelmes

Rossz hírünk van: a teljesítmény egyáltalán nem lineáris. Attól, hogy szépen fejlődtél az elmúlt 3 hétben, még bőven lehet, hogy most nehezebb napod van. Elképzelhető, hogy kevésbé megy jól az edzés, hogy kevesebbet vagy lassabban tudsz megcsinálni azokból a gyakorlatokból, amik korábban remekül mentek. Van ilyen. Talán fáradtabb vagy, másfelé járnak a gondolataid vagy csak kicsit takarékra állította magát a tested. Majd legközelebb újra jobban fog menni, nincs semmi vész.

Ne versenytársat láss a többiekben, hanem inspirációt

Néhány ponttal ezelőtt azt javasoltuk, járj nyitott szemmel. Ez persze azt jelenti, hogy nézelődsz, másokat is észreveszel. Legyenek számodra inspiráló, motiváló szereplők ők, nem pedig legyőzendő akadály! Nem az a cél, hogy mindenáron legyőzd a maratonra készülő lányt a futógépen, és az sem túl jó cél, ha feltétlenül nagyobb súlyokat akarsz emelni, mint az óriási bicepszű srác. Ráadásul úgysem fog hirtelen sikerülni, csak baj lenne belőle. De motiváljon az ő sikerük és inspiráljanak az ő eredményeik is - hiszen egyszer ők is onnan kezdték, ahonnan te most.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TESTFACTOR

„Azt sem tudtam elviselni, ha lefotóznak” – 33 kiló fogyás után talált magára Adrienn

YESSS

Egyetlen farmerben járnak idén nyáron a francia nők, válaszd ezt te is!

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja