Létrehozva: 2017.09.21.

Végre egy tökéletes útmutató, hánykor kell egy gyereknek lefeküdni

Nem értetek egyet a pároddal, mikor feküdjön le a gyerek? Az alváskutató tudósok ajánlását érdemes megfontolnotok. Az alvás mennyiségén ugyanis rengeteg minden múlik!

Elkezdődött az iskola, a család életében végre beállhat egy normális rendszer.

Legalábbis mi, szülők alig vártuk már, hogy valamire hivatkozva időben ágyba fektessük a gyereket.

Az iskolakezdés adott. De mikor fektesd le a gyerkőcöt, hogy eleget aludjon? Melyik korban hány óra alvásra van átlagosan szüksége a fejlődő szervezetnek? Persze egyénenként változik az alvásigény, még a kicsiknél is.  Az alvással foglalkozó szakértők kidolgoztak egy általános ajánlást, amit érdemes figyelembe venni.

A szülőket is megkérdezték, mit gondolnak erről.

A szülők általános javaslata az volt, hogy a 2 éves gyereket este 7-kor kell lefektetni, minden további évvel ez az idő negyedórával tolódjon ki. A 18 éves nagy kamasznak este 11 óra a legkésőbbi idő a lefekvéshez. Sokan kétségbe vonták ezt a szisztémát. Szerintük fél 10 az ideális villanyoltási idő, még a kamasznak is. Van, aki szerint sántít bármilyen kötelező javaslat. Mindenki akkor menjen aludni, amikor elálmosodik. Még a legkisebbek is.

Mivel az időbeosztás családonként különbözik, inkább azt lehet megjelölni, mennyi az az alvással töltött idő, ami egészséges a gyermek kora szerint. Ebbe az időtartamba a kisebbeknél nem csak az éjszakai alvás, de a nappali szunyókálás is beletartozik.

Ajánlott alvásmennyiség:

Csecsemők (4-12 hónap): 12-16 óra

Kisdedkorú (1-3 éves): 11-14 óra

Óvodás korú (3-6 éves): 10-13 óra

Iskolás korú (6-14 éves): 9-12 óra

Serdülő korú (14-18 éves): 8-10 óra

Ez a kamaszoknál például azt jelenti, hogy ha az ébresztőóra 6:30-kor szól, akkor este 10:30-kor vagy korábban már le kéne feküdniük. A kisdedeket, ha 7-kor kelnek, 8-kor már el kell ringatni.

Bár soknak tűnik az ajánlott alvás mennyiség, de a tudósok nem véletlenül jutottak erre a megállapításra.

Az elégséges alvás óriási hatással van az ember testi, szellemi fejlődésére. Ez még fokozottabban igaz a gyermekekre.

 

Az alváshiány nem csak ingerlékennyé, zsörtölődővé teszi őket, de oka lehet a koncentrálás hiányának, a magas vérnyomás, evési zavarok megjelenésének, a gyakori fejfájásnak, depressziónak.

Ha ellenben sikerül eleget aludniuk, ez minden téren pozitívan hat: erősebb immunrendszer, sikeres tanulmányi eredmények, kiegyensúlyozott viselkedés, jobb memória és szellemi teljesítmény.

Segít, ha minden nap ugyanazt az esti rutint alakítod ki a kisebb gyerekekkel.

A kamaszokkal is értesd meg, mennyire célravezető a rendszeres esti időbeosztás. A fogmosás, olvasás, villanyoltás lehetőleg mindig ugyanabban az időben történjen. Ez megkönnyíti az elalvást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-