Létrehozva: 2016.08.17.

Anyukák figyelem: 11 jel, hogy a gyerek egy zseni

A legtöbb anyuka szent meggyõzõdéssel hiszi, hogy az õ gyermeke intelligenciáját tekintve fényévnyi távolságban van a kortársaitól. Egyszóval, született zseni. Íme a 11 jel, melyeket tanulmányozva megbizonyosodhatsz arról, hogy a te csemetéd ezek közé tartozik-e.

1. Kifogástalan a memóriája. Például lazán megjegyzi, hogy a héten már harmadszor tálalsz sült csirkét vacsorára.

2. Nagyon korán kezd beszélni, méghozzá gazdag szókinccsel. A rendkívüli intelligenciával rendelkező gyerekek kezdetektől mondatokban beszélnek, frázisokat, metaforát használnak, sokkal korábban, mint a hasonló korú gyerekek.

3. Kérdéseivel próbára teszi a szüleit.

4. Figyelme rendívül hosszan tartó. Még csak kétéves, de gond nélkül végig tudja ülni a másfél órás színházi előadást.

5. Érdeklődési köre igen széles. Szereti a zenét, bármiből tud emeletes házat építeni, imád jógázni.

6. Képes egy dologra is intenzíven figyelni. Már az összes dinoszauruszos könyvet átlapozta többször elejétől a végéig.

7. Idealista, és már a kezdetektől felfedezhető benne az igazságérzet.

8. Korán elkezd olvasni. Mire iskolai előkészítőbe kerül, hosszú fejezeteket olvas a kedvenc könyvéből.

9. Rendkívül élénk a fantáziája. Van egy csomó mérhetetlenül komplikált, képzeletbeli barátja.

10. Szuper éber, és kifogyhatatlan az energiája – még a csecsemőké is. Ez nem azonos a hiperaktivitással, inkább az összpontosításról szól. Akkor sem unja el magát, ha a hat éven felülieknek ajánlott LEGO összerakása hat óráig tart.

11. Valódi humorérzékkel rendelkezik. Ha a kétéves gyereked viccet mesél, és a szójátéka hangos kacagást vált ki belőled, jogosan álmodozhatsz arról, hogy fényes karrier elé néz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-