MAMAKLUB

10 hiba, amit minden anya legalább egyszer elkövet - szülők őszinte vallomásai

Tökéletesnek lenni sajnos anyaként sem lehet. Ezeket a hibákat pedig egyikünk sem tudja megúszni. De azért elkeseredésre semmi ok.
címkék:
  • Szerző: FÁB

Minden anya szeretné a legjobbat nyújtani a gyerekének. Odafigyel rá, hogy szeretetben nőjön fel a csemete, hogy boldoggá tegye őt. Néha viszont elkeseredünk, mert úgy érezzük, nem vagyunk elég jók. Ne aggódj: a tökéletességet kár lenne elvárnod magadtól. Ezeket a hibákat például saját bevallásuk szerint a legtöbben elkövetik. Ne érezd tehát egyedül magad a tökéletlenségeddel.

1. Átfutni a gyerekkel a piros lámpán

"Szeretném, ha a fiam megtanulna okosan és biztonságosan közlekedni, mert lassan egyedül fog majd iskolába járni. De bevallom, volt már rá példa, hogy rohanás miatt átfutottam vele a piros lámpán. Persze csak akkor, amikor meggyőződtem róla, hogy nem jön semmi. Remélem, nem fogja ezt egyedül kipróbálni."

- Fontos, hogy jó példát mutassunk a kicsinek, leginkább azokon a területeken, mely a saját biztonságuk érdekében meghatározók. De ne aggódj, mindenkivel előfordul, hogy az élet felülírja a szándékot.

2. Levezetni a türelmetlenséget a kicsin

"Annyira sajnálom, de sajnos többször is szóltam már rá ok nélkül a gyerekekre. Végigdolgozom a napot, otthon is vár rám egy csomó feladat, szóval nem tudok mindig figyelmes, türelmes és kedves lenni"

- Senkinek sincsenek kötélből az idegei. Ha igazságtalan vagy türelmetlen voltál a gyerekkel, akkor nagy erény, ha bocsánatot tudsz kérni tőle. De ne marcangold magad. Te is ember vagy.

3. Elkésni az iskolai fellépésről

"Mindig igyekszem odaérni az összes fellépésre. Azokra is, amik az iskolában vannak és azokra is, amik a különórák miatt. Egyik anyák napjáról elkéstem. Azt hittem, megnyílik alattam a föld. De a lányom nem haragudott, csak én éreztem magam piszkosul rossz szülőnek" -

Ha a közlekedés összeesküdött ellened vagy a főnököd nem engedett el időben, az nem a te hibád! Ha látja az igyekezetedet a kicsi, akkor egészen biztosan meg fogja érteni, hogy becsúszott egy olyan homokszem a gépezetbe, amit minden erőddel igyekeztél elkerülni.

4. Elbagatellizálni a gyerek gondját

"Nekem a gyerekem a legfontosabb. De amikor váltam, és még a munkahelyem is bizonytalanná vált, akkor sokszor nem tudtam kellő átéléssel figyelni az ő problémáira. Akkor a saját gondjaim mellett nem éreztem annyira fontosnak azokat, mint amennyire kellett volna. Még ma is bánt a dolog"

- Sose legyints arra, ami a kicsinek fáj. Az ő világában annak legalább akkor súlya van, mint a sajátunkban a mieinknek. De ezt nehéz mindig szem előtt tartani. Ha elmagyarázod neki, hogy a figyelmetlenséged nem szándékos volt, és biztosítod szeretetedről, akkor könnyen túl fogtok tudni lendülni ezen.

5. Produkáltatni őt a barátok és rokonok előtt

"A lányom már egészen kicsike korában zseniálisan táncolt. Akkor még ő is szerette produkálni magát. Aztán amikor alsós lett, egyszer megkértem a vendégségben, hogy mutassa meg, milyen ügyesen tud lambadázni. Akkor már úgy látszik, túl idős volt, mert egyáltalán nem volt hajlandó ilyesmire, ahogyan azután sem. Bár többet nem is erőltettem."

- Természetes, hogy szeretnéd megmutatni a nagyvilágnak, mennyire ügyes, tehetséges, okos a gyereked. Ameddig ő is partner benne, addig ez a közös, klassz mulatság. Ha viszont már nincs kedve hozzá, akkor azt fontos tudomásul venni és tiszteletben tartani.

6. Elveszíteni a kedvenc játékát

"Még bölcsibe járt, amikor a kedvenc nyulát valahol elhagytuk. Visszarohantam vele a játszótérre, végigmentünk az úton, ahol előtte sétáltunk, de semmi. Keservesen sírt utána, és csak napok múlva volt képes megnyugodni. Nekem pedig majdnem megszakadt érte a szívem."

- Egy gyerek mellett annyi holmit kell sokszor magunkkal vinni a vásárláshoz vagy a játszótérre, hogy néha még az is kész csoda, ha nem felejtünk el cipőt venni. Hidd el, szinte minden családban nyoma veszett már egy-egy kedves játéknak. Ne őröld magad, inkább próbáld meg a közösségi oldalak segítségét kérni. Manapság egyre többen járnak sikerrel, és lelnek így rá az elveszett plüssmacikra.

7. Kényelmetlen jelmezbe öltöztetni a farsangon

"Gyerekkoromban az anyám valamiért mindenáron sárkánynak akart öltöztetni. Ma már látom a régi fotókon, hogy ez cuki volt, de akkor emlékszem, hogy utáltam. Minden kislány királylány volt és csinos ruhában ment, csak én voltam egy ilyen zöld izé."

- Imádunk kreatívak és ötletesek lenni, a kicsik pedig hihetetlenül aranyosak tudnak lenni azokban a holmikban, amiket elképzeltünk. Nem árt, ha az ő véleményét is kikéred, milyen jelmezre vágyik. De ha nem tud segíteni, akkor bízz az ítéletedben. És persze válassz olyasmit, amit később azért te sem bánsz meg nagyon...

8. Túlaggódni, hogy összetöri/leveri/kiborítja

"Amikor a gyerekek kicsik voltak, állandóan a frász jött rám, ha a poharak közelébe mentek. Ezek régi örökségek voltak, és szépen metszett kristályholmik. De ma már nem csinálnék akkora hűhót belőle."

- Ne feledd, a tárgyak csak tárgyak. Szinte minden pótolható. Persze érthető, ha vannak, amik sokat érnek számodra,  ezért érthető, hogy aggódni is tudsz. De egyszerűbb, ha az igazán féltenivaló dolgokat elzárod, és egy gonddal máris kevesebb.

9. Megszidni valamiért, amiről nem ő tehet

"Néha nehéz igazságosnak maradni. Volt már olyan, hogy a játszótéren sírt egy kisfiú, és azt mondta, hogy azért, mert a fiam fejbe verte egy homokozólapáttal. Azonnal leszidtam a fiamat, de csak otthon fakadt sírva, hogy valójában azért ütötte meg a másik gyereket, mert az előzőleg elgáncsolta őt."

- Nem lehetünk jelen minden konfliktusnál és vitás esetnél. A jól neveltségünk és figyelmességünk gyakran azt eredményezi, hogy olyankor is rászólunk a gyerekre, amikor még nem ismerjük a teljes történetet. Persze az a véglet sem szerencsés, ha mindig, mindenben a saját csemeténknek adunk igazat. A legjobb, amit tehetünk, ha ott, helyben meghallgatjuk a teljes történetet, és ennek megfelelően járunk el.

10. Kritizálni a barátait

"Volt egy osztálytársa a lányomnak, akitől a falra másztam. Egy nyafka, elkényeztetett kölyök volt, állandóan affektált, de a lányom valamiért imádott vele lógni. Otthon a férjemmel többször is parodizáltuk a lányt, de ma már nem tenném. Nem volt szép tőlünk."

- A barátait maga választja meg az ember. Érvényes ez a gyerekekre is. Ha úgy érezzük, rossz társaságba keveredik vagy rossz hatással van rá az új barát, akkor persze okos döntés lehet eltiltani tőle. De néhány furcsa vagy számunkra érthetetlen tulajdonság miatt kár lenne elítélni bárkit. A lényeg, hogy szeretik-e egymást és hogy milyen hatással vannak egymásra, nem igaz?

címkék: