Létrehozva: 2016.05.10.

Diétás nasik királya: ez a fűszeres sajtroppancs mindent visz!

Ha egészséges és nem hizlaló nasira vágysz, akkor most figyelj! Mindössze néhány perc alatt, és csupán három összetevõbõl ízletes finomságot készíthetsz. Próbáld ki!

Szerző Keleti Anita

Ez a roppanós sajtfalatka biztosan elnyeri a tetszésedet, hiszen egyszerűen, gyorsan elkészíthető, ráadásul rendkívül egészséges is, és elhízni sem fogsz tőle. Kellemesen fűszeres, ráadásul a fokhagyma és a bazsalikom külön-külön is a támogatja a fogyást. De a sajtroppancs legnagyobb erénye a krumpliból vagy gabonapehelyből készülő  hagyományos chipsekhez képest, hogy a sajtban nincs szénhidrát!

Hozzávalók:

- reszelt parmezán vagy más kemény sajt

- fokhagymapor

- apróra vágott bazsalikom

Így készítsd:

- Melegítsd elő a sütőt 180 fokra. Béleld ki sütőpapírral a tepsit, helyezz egy-egy evőkanál parmezán sajtot rá halmokban. Majd nyomkodd kicsit le, hogy kör alakú legyen. Ezután a lapos halmokat szórd meg a fokhagymaporral és a bazsalikommal.

- Rakd be a sütőbe 5 percre vagy addig, amíg a szélei aranybarnák nem lesznek.

Jó étvágyat!

 

 

Szerző Keleti Anita

Ez is érdekelhet

origo.hu

Özönvíz csapott le Dubajra: százmilliós autókat, repülőgépeket, luxusüzleteket mosott el a víz - drámai videók

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? 13 tuti recept, amiért rajong majd a család

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FITTFAZÉK

Túrókenyér az új őrület, fogyókúrához nincs jobb recept

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja

YESSS

Zseniális melltartó trükk: hogy ez miért nem jutott eddig eszedbe?