Létrehozva: 2023.10.21.

Dárdai Pál családja szétszakadhat a legkisebb fia miatt

Dárdai Pál és három fia jelenleg együtt szerepelnek a Hertha BSC-nél, de ez gyorsan megváltozhat. A legkisebb fiúnak, Bencének sztárcsapatok udvarolnak.

Dárdai Bencének jövő nyáron jár le a szerződése a Hertha BSC-nél, és ha berlini klubnak nem sikerül vele hosszabbítani, akkor ismét szétszakadhat a család. Jelenleg Dárdai Pál vezetőedző és mindhárom fia a német csapatban szerepel, azonban a legkisebb fiút, a 17 éves Bencét sztárcsapatok ostromolják, így nehéz lesz őt megtartani.

Dárdai Bence
Dárdai Bence Fotó: AFP

A Magyar Nemzet írásából kiderül, hogy Dárdai Bence iránt már a nyáron is nagy volt az érdeklődés, és azóta is olyan klubok kívánságlistáján szerepel, mint a Mönchengladbach, a Juventus vagy az AC Milan. A legkisebb Dárdai egyelőre kiegészítő játékosnak számít a Herthában, hat meccsen lépett pályára a Bundesliga II-ben, mindannyiszor csereként. A legemlékezetesebb teljesítményét a Kiel otthonában 3-2-re megnyert meccsen nyújtotta, amelyen a hosszabbításban tizenegyest harcolt ki, csapata így szerezte meg a győztes gólt.

Kétség kívül ő a legtehetségesebb a Dárdai fiúk közül, tagja a német U17-es válogatottnak, amellyel idén megnyerte a korosztályos Európa-bajnokságot. A Hertha felnőttkeretéhez nyáron került fel az apja hívására, mert a fiatal, saját nevelésű játékosokat akarják előtérbe helyezni a csapatnál. Ez azt jelenti, hogy fájdalmas lenne a Hertha számára az utánpótlás egyik nagy értékének tartott Dárdai Bence elvesztése. A támadó középpályás szerződése jövő nyáron jár le, azután ingyen távozhat. A Kickerben megjelent cikk szerint a Hertha megkezdte a tárgyalásokat a legifjabb Dárdaival, de egyelőre nem született megállapodás.

A Hertha kilenc fordulót követően a kilencedik helyen áll a Bundesliga másodosztályában, és vasárnap 13.30-kor a Nürnberg otthonában lép fel. 

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pál testvére tragédiájával magyarázta meglepő döntését – Videó!

A híres magyar edző testvére a focipályán hunyt el korábban.

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pál testvére tragédiájával magyarázta meglepő döntését – Videó!

A híres magyar edző testvére a focipályán hunyt el korábban.

 

origo.hu

Hamarosan rendkívüli bejelentést tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Leszállt a buszról, azonnal letartóztatták a brazil válogatott futballistát

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria