Létrehozva: 2023.01.05.
Módosítva: 2023.01.05.

Botrány a budapesti éjszakában, a verekedő Szalai Ádám ügyében rendőrök nyomoznak

A focista állítja, a testvérét védte, amikor megrúgta a fiatalembert.

Egy belvárosi szórakozóhely előtt keveredett balhéba Szalai Ádám. Egy 21 éves fiatalember állítja, társaival valóban ittak az éjszaka folyamán, de azt nem gondolta volna, hogy az a labdarúgó rúgja meg őt, akit évek óta bálványoz.

 

A 21 éves Zsombor a Blikknek mesélt a történtekről. A balhé abból alakult ki, hogy a társaság éppen Szalai Ádám öccsét kérte meg, fotózza le őket:

"Azt mondta, hogy nem, ami miatt értetlenkedtem, mert semmi rosszat nem akartunk, és hát persze, akkor már túl voltunk néhány italon, úgyhogy visszakérdeztem, „miért nem, te f.szfej?” Valami ilyesmit mondtam neki, amit persze, nem kellett volna. Nem túl szépen, nyilvánvalóan" - idézi fel az eseményeket Zsombor, aki szerint ekkor érkezett hozzájuk a labdarúgó. Üvöltött vele, senkiházinak nevezte, majd mellkason rúgra, sőt, még akkor is rúgta, amikor a földön feküdt.

Zsombor szerint az egész társaság csalódott abban, ahogy példaképük viselkedik.

Szalai Ádám is megszólalt, úgy gondolta,  öccsét négyen akarták megverni.

Valójában az öcsémmel voltam egy találkozón, majd az elköszönésünk után azt láttam, hogy négy nagyon részeg fiatal körbeveszi a testvéremet, az egyikük pedig olyasmit üvöltött az arcába, ami itt idézhetetlen lenne, de támadásra utalt. Jó néhány méternyi távolságból is úgy értékeltem, hogy meg akarják verni a testvéremet. Ezt természetesen nem hagyhattam, visszarohantam, majd egy rúgással eltávolítottam a testvéremtől az üvöltöző embert 

– mondta a focista.

"Nem igaz, hogy a földön fekvő embert megrúgtam. Féltem a családtagjaimat, és minden körülmények között megvédem őket."

Zsombor feljelentést tett, a Budapesti Rendőrfőkapitányság ismeretlen tettes ellen garázdaság miatt folytat eljárást. 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak az újabb részletek Balogh Edina és Szabó Simon kapcsolatáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó